Mindeddig nem igazán hallottunk a Voltage Design háza tájáról, pofás új építésük kapcsán azonban bizonyosan bekerülnek majd a köztudatba. A bajor cég a Mercedes S63 AMG alapjaira kezdett el építkezni.

Egyelőre csak virtuál tuning szintjén állnak az új pakett képanyagával, a hamarosan élőben is megvalósuló szett kialakítása viszont már így előzetesen is a neves, nagy cégek munkáit idézi.

Az optikai-aerodinamikai csomag teljes egészében karbonból készül és a kasztni szinte minden felületén otthagyja a cég kéznyomát. Elől koptató, szellőzők és saját logós hűtőrács, oldalt küszöbök, hátul diffúzor és kiömlőkkel tagolt lökhárító, valamint hátsó spoiler tartozik a repertoárba. További extraként karbon tükörházak, valamint komplett karbon motorháztető is tervben van a típushoz.

A kész műre az ekkora kerekeknél elegendőnek bizonyuló 35 mm-es ültetés, valamint a VOSSEN CVT garnitúrája teszi fel a koronát, 22 colos méretben (akinek tetszik, utóbbit akár rögtön itthon is beszerezheti).

Ilyen külső mellett a teljesítmény sem maradhat parlagon, amihez VD Storm 800 néven kínálnak opciót a németek. Az 5.5 literes ikerturbós V8-ast komolyabb csigák, új szívósor és leömlők, valamint sport kipufogórendszer hardveres támogatásában 800 lóerőig húzták fel az új vezérlés segítségével. Mindehhez garantáltan ülésbe préselő 1.100 Nm-es nyomaték párosul, mely a gyári 585 LE / 900 Nm-es adatokat nézve igen tekintélyes előrelépés.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy egy karbon-kerámia tárcsákkal szerelt komolyabb fékrendszert is ajánlanak a motorikus opciók mellé.