Ken Block új videója már hetek óta tartja izgalomban az internet népét, ma pedig az előzetes beharangozásnak megfelelően ránk is szabadították a legendás Gymkhana legújabb epizódját!

A kizárólag GoPro kamerákkal felvett új rész a várakozások szerint témailag ismét hihetetlenül látványos, megvalósításban pedig vérprofi lett. Koncepcióban - üres, lezárt nagyvárosi utcák - leginkább az ötödik részt idézi, hangulatában pedig az önfeledt, féktelen csapatással számunkra az első részt hozta.

Habár, mint mindig, most is vannak új ötletek - lásd pl. a lowrider alatt átdriftelést, vagy akár a láncos elrajtolást az elején - annyira azért nem erőltették meg magukat e téren. Hat epizód után mondjuk már nehéz is lenne minden egyes snittbe valami extrát tenni, így maradt az nyersen, amiről szól az egész: különöző tárgyak és helyszínek körbefánkozáse és driftelése, durva négykerekes piruettek, na meg a végtelen mennyiségű gumifüst.

Ebben a formában azonban talán már kicsit sok a 12 perc, szerintem sokan egyetértünk abban, hogy akár a fele is bőven elég lett volna. Ami egyértelműen eladja az egészet az maga az autó - ötletre, teljesítményre, hangra és látványra, ebben a formában biztos, hogy jelenleg nincs párja a világon. Hogy klasszikussakat idézzünk: a Mustangot mi is dugnánk.

Na, de nem is szaporítjuk tovább a szót, itt van, nézzétek!

A hetedik epizódot Los Angelesben forgatták, a jelenetekhez használt új paripát pedig november 1-én leplezték le hivatalosan. E téren igencsak éles váltás történt: nyoma sincs a korábbról megismert ST RX43 Fiestának, Block ehelyett vérbeli fenevaddal, egy veterán Mustanggal hozza a kötelezőt.

A HOONICORN névre hallgató 1965-ös izomautót egy Roush Yates D3 hengerfejjel házasított, 6.7 literes (410 ci) karburátoros V8-as Ford Small Block hajtja, 845 lóerővel és 975 Nm maximális nyomatékkal. Az egyedülálló összkerékhajtással épített vasat az RTR feje, Vaughin Gittin Jr., Ken Block és a Hoonigan közösen álmodta meg - a gépről részletesen itt olvashatsz!

A HOONICORN-t az idei SEMA Show keretei közt nézhette meg testközelből is a nagyérdemű, habár a poént már hónapokkal ezelőtt lelőtte a Road & Track magazin, mely nem csak az autóról, de a forgatásról is feltett néhány képet és kémvideót.

Ken Block 2009-ben robbant be igazán az autós köztudatba, a mára már legendássá vált első Gymkhana Practice videóval. A hatalmas nézettségű kisfilm eredménye azóta nem csak hat további rész, de egy izgalmas japán sportág meghonosítása is lett.