A Bélkő-hegy meghódítása után, múlt hétvégén a tököli reptérre látogatott a King Of Europe Pro Series mezőnye. 

A Drifted.hu arénában igencsak gyors pálya lett kitűzve: az első megindítási ponton átlag 140 km/h-s sebességgel estek be a versenyzők az első kanyarba. Ez a nagy tempó sokakat megtréfált, több kicsúszás volt a megszokottnál.

A szombati kvalifikációt a szlovák Norbert Kovacik zárta az élen, Kerényi Ádám a második, Adam Frank a harmadik helyen rangsorolt.

A vasárnap délelőtti edzés viszont már sajnos nem várt fordulatokat is hozott. Kerényi Ádám BMW-jének motorja feladta a harcot, olyannyira, hogy Ádám nem is tudott rajthoz állni a délutáni versenyre. Ezután nem sokkal Karolina Pilarczyk csúszott neki a besoklaló Adam Frank-nek, akinek kitört a jobb első kereke. Karolinát még orvosi megfigyelésre is behívták, de szerencsére nem esett baja, így tudta folytatni a versenyt. Frank autóját meg gyorsan összekapták, így ő is rajthoz tudod állni.

A pálya megtisztítását követően a Drifted Semi-Pro kategória döntői következtek. Izgalmas csaták mellett több kicsúszást, megforgást is láthattunk, a dobogó első fokára végül Blahota Norbert léphetett.

Majd ezt követően a King fo Europe döntőkre került sor, a bajnokságot vezető Kerényi nélkül. A többi magyar pilóta viszont folyamatosan ütötte ki az EB csillagait. Végül a TOP 4-be Nagy Róbert "Biggy", Grózinger Zsolt, Adam Frank és Steve Biagioni küzdötték magukat.

Az elődöntő egyikét a két hazai pilóta vívta. Itt a Nissannal versenyző Grózinger jutott tovább, míg a Nagy a másik ágon kikapott Biagionival vívta meg a bronz meccset. Sajnos Biggynek nem sikerült elhódítania a dobogó harmadik helyét.

A döntőbe tehát Grózinger és az izraeli Adam Frank jutott. Az első futamon a magyar drifter követőként hibázott és kicsúszott az első kanyarban. Ezek után már csak abban bízhattunk, hogy az izraeli is hibázik, de nem így lett. Adam Frank megállíthatatlan volt egészen a dobogó első fokáig.

De ez a nap nem csak a versenyzésről, hanem a jótékonyságról is szólt. A díjátadó előtt a HX-Racing csapata jelképesen adta át a Driftautóval a Gyermekekért kampány keretei közt már átutalt összeget a Fóti Gyermekközpontnak. Az indián festésű E46-os BMW eladásából befolyt teljes összeget a sérült gyerekek szállítására szolgáló eszközökre, valamint járműre használják fel.

A következő King Of Europe Pro Series állomása Franciaországban lesz, a hazai drift krémje pedig szeptemberben ismét a tököli reptérre látogat a Végső Összecsapásra.

Tetszenek a képek? Dobj egy like-ot fotósunk, Tamaskovics Zoltán oldalára is!