Ken Block Miss Carwash és Miss Rockford Fosgate társaságában a SONAX standján

Mit keres egy német prémium autóápoló-márka a 10.000 km-el és egy óceánnal távolabb lévő SEMA Show-n? - tehetné fel a kérdést bárki, aki belebotlik a SONAX standjába a világ legnagyobb háttéripari kiállításán Las Vegasban. Már az eleve ritka, hogy európai cégek közül bárki is ilyen méretű installációval jelenjen meg odakint, pláne ekkora felhajtás mellett.

A SONAX sem ekkorában kezdte meg ottani pályafutását. Habár autóápolási termékek területén piacvezető Németországban, 60 éves múltjával pedig az egyik vezető gyártó e téren világszerte, nyolc éve még egy félreeső folyosón, 24 négyzetméteres aprócska standdal futottak neki az amerikai vonalnak.

A SONAX standja mára a North Hall legnagyobbjai közt van

A német minőség azonban az, amit odakint is maximálisan elismernek, sőt keresnek a szakemberek, hatványozottan igaz ez bármely, autókhoz kapcsolódó bizniszben. A siker innentől kezdve pedig szinte garantált volt, így mára az autóápolás, műhelytechnika és a szerviz témakörét felölelő North Hall központi részén, az egyik legnagyobb standdal jelenik meg a márka a SEMA Show területén - mesélte Dirk Hattenhauer, a cég marketing menedzsere, aki szintén kint tartózkodott a rendezvényen.

Dirk neve ismerős lehet a tuning autók kedvelőinek körében is: annó, kontinensünk legnagyobb autós szépségversenye, az European Tuning Showdown indulásakor, 2010-ben és 2012-ben saját műhelye, a BSG Racing Team építése vitte el az első helyezettnek járó trófeát. Dirk ezután került a SONAX-hez, nem véletlen, hogy a cég rövid időn belül az ETS egyik főtámogatója lett.

A kaliforniai custom-király, John D'Agostino és a Galpin egyik alapítója, Dave Shuten a SONAX standján

Az igazán jó húzás azonban nem csak rendezvények, hanem maguk a tunerek támogatása volt. A márka szponzoráltjai - a SONAX VIP - körében több tucat minőségi európai showautó tulajdonosát találjuk meg, akiket termékekkel, valamint különböző juttatásokkal jutalmaznak szezononként. A gépek közül 10-et az idei AMTS-en is láthatott a hazai közönség, 2018-ban pedig várhatóan még komolyabb felhozatallal érkeznek.

Ha pedig már támogatás, a SONAX remekül ismerte fel a nemzetközileg ismert autós celebritásokban rejlő lehetőségeket is. Az amerikai piacot az egyik legnevesebb kaliforniai autóépítő, John D'Agostino megnyerésével kezdték el meghódítani. A "custom-király" azóta állandó résztvevője rendezvényeiknek, a SEMA Show-n pedig az autogramosztás mellett egyik saját, gyönyörű építése, a Pantheon díszítette a standjukat.

D'Agostino gyönyörű 1968-as Buick Rivierája, a Pantheon

A legnagyobb dobást azonban tavaly ejtették meg, amikor a Gymkhana fenegyerekét, a videóiról világszerte ismert Ken Blockot szerződtették le szponzoráltjaik közé. A neves pilóta a SEMA Show alatt többször is feltűnt a náluk, a dedikálásra pedig rengetegen voltak kíváncsiak.

Az igényesen felépített installáció adta körítésben a márka szinte minden, kint elérhető árucikke megtalálható volt. Számos termékből létezik az amerikai regulációknak megfelelő "US-version", a polírozóanyagokat az érdeklődők pedig akár ki is próbálhatták, egy erre a célra fenntartott motorháztetőn.

A motorháztetőn bárki kipróbálhatta, mit tudnak a SONAX termékei

Természetesen nem hiányozhattak innen sem a már jól bevált termékek, így például a Pumpás gyorsviasz, mely minden típusú lakk felületre használható, rendkívül hatékony tisztító- és konzerváló-emulzió. Valódi Karnauba viaszt tartalmaz, amely a lakkrétegnek hosszan tartó védelmet és csíkmentes, ragyogó fényt biztosít, erőteljes polírozás nélkül. 

Hasonlóan népszerű a nagyon finoman és intenzíven ápoló SONAX Prémium Carnauba viasza is, mely 100%-ig tiszta "első osztályú" karnaubaviaszból áll. Molekuláris szerkezetének köszönhetően maximális UV-védelmet és hosszan tartó ragyogó színt biztosít, megbízható védelmet nyújt minden környezeti hatással szemben és mély fényt kölcsönöz a lakk felületnek. 

A SONAX minden terméke megtalálható az USA piacán is

Bevonatok terén a lenyűgöző színintenzitású, hiheteten fényt biztosító Profi kerámia bevonat az egyik húzótermék, mely üvegkeménységű hosszú távú védelmet, valamint kivételes ellenállást biztosít az UV sugárzással, a vegyi anyagokkal, valamint az agresszív környezeti hatásokkal szemben, mint a közúti só, a kátrány, az utcai és az ipari szennyeződések. 

Egy új SONAX termék, a Wash and Seal is itt debütált, mellyel egy kis extra kényetetéssel láthatjuk el az autót mosás után. A speciális vízlepergető wax spray-t a nedves kasztnira kell felvinni, lemosva pedig csak a ragyogó, szinte száraz, cseppmentes felület marad eredményül.

A stand egyébként nagyon népszerű volt odakint, sokan szeretik a márkát, így igazi találkozóhelyként szolgált a szakma nagyjai számára. A már említett nevek mellett például a las vegasi hotrodok és chopperek atyjaiként ismert Count's Customs csapata, vagy Dave Shuten, a Galpin Auto Sport alapítója is állandó vendégük volt, de szinte minden neves autóépítő megtette náluk a kötelező körét, aki kint volt a SEMA Show-n. A "Made in Germany" felirat mágnesként vonzza a súlyos amerikai vasak alkotóit, nem csoda, hogy e szlogen mindenütt kiemelten látható, beleértve természetesen magukat a termékeket is.

Ken Block dedikálására hatalmas volt az érdeklődés

A jövő évi tervek főként a Gymkhana és Ken Block körül forognak. A SONAX kiemelt szerepet kap a készülő Gymkhana 10 filmben, melyet minden idők legjobb autós videójaként harangoztak be nemrég. Dolgoznak továbbá a Gymkhana Grid versenysorozat megvalósításán is, egyelőre Németországban. Block egyébként jövőre már nem indul a WRC keretein belül, csak néhány ralikrossz versenyen lesz látható, így jobb eséllyel ér majd rá a SONAX rendezvényeinek látogatására. Ki tudja, 2018-ban talán az AMTS-en is tiszteletét teszi?! kacsint

A német cég a körítést sem aprózta el, rendkívül igényes volt a SONAX standja

A SONAX márka immáron 100 országban képviselteti magát, szerte a világon. Minőségi termékeinek, a precíz gyártásnak és a fejlesztéseknek köszönhetően a legmagasabb követelményeknek is megfelel, legyen szó akár az autósport, a tuning, vagy a klasszikus autók világáról. Ha tökéletes megjelenésre van szükség, a SONAX mindig kéznél van az autórajongók és a szakértők számára egyaránt.

A neves német autóápolási márka az AMTS állandó partnere, hazai importőre pedig az OIL Hungary Kft. A SONAX mintaboltjai az ország számos pontján megtalálhatók, ezekről - és minden másról - a hivatalos weboldalon informálódhatsz: www.sonax.hu. Az újdonságok és akciók miatt érdemes követni a márkát facebookon, ha pedig online vásárolnál a termékekből, mindent megtalálsz a cég webshopjában is.

A SONAX teljes csapata. A szamárfület Dirk mutatja D'Agostinonak, középen pedig Ken Block

Tetszett a cikk? Oszd meg Te is facebook oldaladon! Játékunkon egy Ken Block által dedikált, eredeti SEMA Show rendszámot sorsoltunk ki, ha részt vettél, nézd meg Te nyertél-e!
» Részletek itt! «