Hogyan is kezdjem leírni, ami leírhatatlan? ;) Idén is megnyitotta kapuit három napra immáron a bolygó legnagyobb autós találkozójává előlépett amerikai autós gigarendezvény, melynek szokás szerint a svédországi Västerås város Johannisbergs reptere adott otthont. Minden évben ezresekkel nő a résztvevő autók száma, tavaly már 48 ország 22.000(!!!)+ autója növelte a találkozó fényét, közel 300.000 látogatóval.

Árakat nézve abszolút elfogadható rendezvény, a háromnapos belépő átszámolva 13.200 forint, míg a külön napok 4950-6600 között, de a reptér területén parkolásért is fizetni kellett 1320 forintot. :D Mi a szombati napon érkeztünk, és már a városba érve láttuk hogy előző este nagy buli lehetett: az utakon néhol jobban látszottak a burnout-ok nyomai, mint az aszfalt, negatívumként pedig rengeteg sörös doboz hevert mindenhol. A reptérre bejutás sem volt egyszerű, a rengeteg látogató miatt araszolva lehetett csak haladni a parkolóig, de közben csak kapkodtuk a fejünket a V8-as dübörgésekre. Tudtuk a videókból, hogy hihetetlen nagy, de a látvány hogy ténylegesen mennyi autó van itt, arra nincsenek szavak. A klubok külön szektorban kaptak helyet, néhol nem csak típus szerint hanem széria szerint is külön-külön sorakozva. Ezen kívül gyakorlatilag mindenki ott parkolt, ahol akart. 

Helyi szokás lehet hogy a mozgó autók motorháztetején egy alulöltözött leányzó csücsül, a városban egy Eldorado-jén konkrétan fekve aludt. :P Szóval bátorságban biztosan nincs hiány, és a helyi rendőrök is szemet hunynak olyan dolgok fölött, hogy egy autóban kb. 10-en ülnek, vagy a hatalmas csomagtartókban 2-3 cimbora sörözik miközben krúzolnak a város és a reptér között. Az amcsi vasak mellett svéd vonzata is volt a találkozónak, itt debütált ugyanis a legújabb svéd megaautó : a „Buzzin Hornet”. Henrik Gustafsont az F18-as Hornet vadászgép ihlette és négy év alatt válhatott valóra. Az 5,4 literes V8-as ikerturbós motor nagyobb mint a Koenigsegg-é, E85-ös üzemanyaggal 1400 lóerőt ad a sofőr kezébe, míg a súlya csupán 1300kg. A tesztek jelenleg is folynak, de nagyon úgy tűnik hogy a világ szuperautóinak egy újabb svéd ad pofont. ;)

A kiépített lelátók között közben kezdetét vette a több kategóriás szépségverseny. Egyesével parkoltak be a résztvevők féltett kincseikkel, amikről mesélhettek a kezdetektől a végeredményig. Hihetetlen volt élőben látni Hemi Cuda-t, vagy Johan Ericsson Sema Show-t is győzedelmesen megjárt 693 lóerős Charger-ét.

A beígért 0% eső sajnos tévesnek bizonyult, mert a folyamatosan gyülekező felhőkből elég komoly zuháré lett percek alatt, így kicsit több mint 4 óra alatt sajnos nem láthattunk sokat a rendezvényből, arról nem is beszélve, hogy az igazi élet este kezdődik. A reptér ugyanis minden nap 18:00-kor bezár, és el kell hagyni a területet mindenkinek. A városban csak ki kell ülni az út mellé, akár Wörthersee-n, csak itt sokkal többen vannak.Jövőre remélhetőleg már többet látunk belőle, mert ezentúl kötelező. ;)

További részletek a galériában!