Nem sok külföldi tuning autótulajdonost ismerünk, akivel hosszú évek óta annyi kiállításon futunk össze - beleértve az Autó, Motor és Tuning Show-t is - mint eme Daihatsu Charade gazdáját, Lackner Eriket.

Az osztrák úriember régóta a tuning kiállítások megszállottja, Csehországtól Lengyelországig majd' minden létező, általunk is látogatott rendezvényen sikerül lefotózni az autóját. A tuning alapnak meglehetősen ritkán használt, harmadik generációs kis kompaktból azonban ki is hozta, amit lehetett.

A kék dobozka fejlődését az első budapesti rendezvényünk (2008) óta kísérhetjük figyelemmel, jelenlegi állapotában pedig minden további nélkül megállja a helyét a show-autók között. Nincs is apelláta, Krakkóba már traileren érkezett a gép, lefigyeltük.

Külsőleg a legérdekesebb mozzanatot a Flash fedőnévre hallgató komplett widebody szett alkotja, mely még az átalakított Charade példányoknál is ritkább: világszerte mindössze 350 darabot gyártottak belőle. Az autó megjelenését rendesen újraszabó szetthez a szélesített sárvédők és küszöbök mellett stílusban passzoló első és hátsó lökhárítók is tartoznak, előbbieken pedig már Erik is alakított némileg. 

Bár első hallásra talán soknak tűnik, a meglehetősen retrós formákat felvonultató bodykit remek kiállást ad a vasnak, mindezt a 2012-es évre beújított House of Kolor Candy Blue fényezéssel, valamint a felesleges sallangok - jelek, antenna és társai - eltüntetésével sikerült még inkább feldobni.

Az íveket tökéletesen tölti ki a 215/35-es Falken abroncsokkal szerelt 17 colos Schmidt Mystic garnitúra, mindehhez a Koni gátlói, az Eibach rugóstagjai, valamint SCC nyomtávszálesítők asszisztálnak, utóbiak elől 20, hátul 30 mm-es szélességgel. A hatékonyabb megálláshoz továbbá elől-hátul tárcsafékeket szereltek fel.

Némi erősítésre szükség is volt-e fronton, hiszen a motor sem maradt változatlanul. A Daihatsu-t gyárilag a kisebbik, 993 köbcentis háromhengeres turbómotorral (GTti) szerelték, mindezt az eredeti helyett egy 1,2 baron töltő IHI csiga, izmosabb lefújószelep, HKS töltőnyomás szabályzó és Magnecor gyújtás támogatja, hajtás oldalon pedig könnyített lendkerék és Exedy kuplung került a listába.

A motorteret optikailag sem hagyták parlagon, minden egyes elem igényes fényezést vagy borítást kapott, számos króm alkatrész és vörös Samco csövek kíséretében.

Az autó belseje komplett, makulátlan fehér bőrözést és fényezést kapott beleértve a Sparco sportkormányt, valamint a König K5000 sportüléseket is. Az audiovizuális örömökről 12 monitor, valamint egy komoly Emphaser installáció gondoskodik.

Több év rengeteg munkája és az autó árának többszöröse locsolódott a nem mindennapi projektbe, de az eredmény önmagáért beszél: kivételesen igényes mű született, egy ritka japán alapra építkezve.

Erik természetesen a 2014-es Autó, Motor és Tuning Show-ra is bejelentkezett már, melyre ígérete szerint ezúttal is vadonatúj módosításokkal készül, ráadásul az osztrák szcéna néhány új, nálunk még sohasem látott gyöngyszemét is magával hozza Budapestre!

Nézd meg őket együtt, 2014. március 21-23 között a Hungexpón, a szezonnyitó giga-show népes nemzetközi felhozatalában!