Az Automobil és Tuning Show által folyamatosan épülő nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően idén is több európai rendezvényen volt, illetve még most is van lehetőség hazai autók kiállítására. A legnagyobb európai kiállításon, Bodenseen már voltunk, a következő buli pedig ősszel lesz: jelentkezz, és tarts velünk Prágába!

A meghívást idén is az AMTS-en évek óta nálunk vendégeskedő cseh barátainktól kaptuk, akik mindig népes delegációval és szép autókkal érkeznek hazánkba is. A korábbi saját szervezéseik még Brno-ban, Tuning Salon Brno néven futottak, melyen 2009-ben és 2010-ben is részt vettünk. Az egyik kedvencünkként számon tartott kiállítás 2011-ben, a brno-i expó összeférhetetlensége miatt sajnos elmaradt, 2012 azonban vadi új helyszínen, Prague Car Festival néven került újra megrendezésre! Habár az első eresztés nem volt tökéletes, a következő felvonásra javították a hibákat és egy remek rendezvényt raktak össze a fővárosban. 2014-es, 2015-ös és 2016-os rendezvényük pedig már a legjobbak között voltak, amiket határainkon túl meglátogattunk.

Az idei felvonáson pedig ismét nagy szeretettel várják hazánk tunereit, akik a Carstyling.hu szervezésében vehetnek részt a kétnapos bulin! Részletek alább!

Helyszín: PVA Expo Prága, Csehország
Távolság: 533 km Budapesttől
Dátum: szeptember 2-3.
Utazás: Konvojban (előreláthatólag)
Bepakolás: szeptember 1 péntek, 14:00-20:00
Jelentkezési határidő: augusztus 4, péntek 18:00!
Extra: kiállítási hely és két belépő, VIP autósként két fő részére ingyenes hotelszoba péntek és szombat estére

A baráti együttműködés keretei között, akár 10 magyar autónak is adott a lehetőség, hogy a Carstyling.hu-t, és egyben hazánkat képviselje a Cseh Köztársaság legjelentősebb tuning eseményén. A létszám természetesen a jelentkezőktől, és a szervezők döntésétől függően még bővülhet!

Szállás és városlátogatás

A csehek nagy hangsúlyt fektetnek a vendégek kényelmére is: az elmúlt két évhez hasonlóan most is a négycsillagos, wellness-részleges Hotel DUO szállodában kap kétszemélyes szobát minden külföldi vendégautós, így bárki elviheti párját egy remek nyár végi hosszú hétvégére!

Hotel opciók - ingyenes-e a szállás, vagy sem?

Tavaly óta némileg változtak a szállásopciók. A koncepció lényege, hogy ebben az évben már csak a valóban számukra legkülönlegesebb építések gazdái kapnak ingyenes szállást, akiket a szervezők válogatnak ki a jelentkezők közül. Ugyanakkor nagyon szívesen látnak minden, a kiállítás színvonalát megütő autót a rendezvényen, akik beférnek a keretbe, számukra pedig diszkont - 52 Euro / éjszakás - áron kínálnak dupla ágyas hotelszobát (reggelivel) ugyanabba a hotelbe. A VIP jegyeket és minden vele járó privilégiumot természetesen az így bekerült autósok is megkapják, tekintve pedig, hogy a szobák normál ára 89 Euro, igen szép kedvezményt kapnak a szállásból is.

Gyere Te is velünk!

Amennyiben szeretnél velünk tartani, nincs más dolgod, mint megírnod részvételi szándékod, neved, kísérőd nevét (ha lesz), Carstylingos azonosítód, valamint telefonszámod a [email protected] e-mail címre, legkésőbb augusztus 4-én, pénteken este 18:00 óráig!

Minden adat fontos, erre légyszíves figyelj oda, mert a hiányos regisztrációkkal nem tudunk mit kezdeni!

Amennyiben esetleg nincs fent az autód az oldalon - miután sürgősen pótoltad a hiányosságot :) - az azonosítód helyett mindenképpen küldj képeket, és adatokat is róla az e-mailben!

Az infókat továbbküldjük a szervezőknek, az autókat pedig ők fogják kiválogatni a jelentkezők közül. Mivel igen jeles kiállításról van szó, elsősorban Top Tuner és X-trem kategóriás autók jelentkezését várjuk, de természetesen a kategória nem minden: ha úgy érzed, autód megállná a helyét odakint, írj!

Hogyan megyünk ki?

Mivel az autóknak legkésőbb a rendezvényt megelőző nap 22 óráig puccba vágva, standfelépítve bent kell állniuk a pavilonban, a hazai konvoj a tervek szerint 1-én pénteken 12:00-kor (az időpont / helyszín még változhat) indul, szokás szerint a Lurdy mélygarázsából. Az út szerencsére nem sok, összesen 533 km, javarészt autópályán cirka 5-5.5 óra alatt fogjuk megtenni. A helyszínen van lehetőség az autók takarítására.

A rendezvényt közvetlenül a zárás után (az eddigi infók szerint 17:00-kor) hagyjuk el autókkal, innentől a hazajutás már mindenki a saját tempója szerint történik. Az útvonalat - sponsored by Google Maps - itt alább is megtekintheted. 

Nagyobb térképre váltás

Ha kedvet kaptál a dologhoz, nincs más hátra tehát, mint jelentkezned a fent leírtak szerint, az eseményről további infókat pedig ezen a linken találsz! További kérdéseiddel ezt a fórumot, vagy a [email protected] email címet bombázhatod.

Ne feledd: a jelentkezési határidő augusztus 4, péntek 18:00!