AUTO-MOTOR-TUNING SHOW
Kiállítás – Találkozó –Verseny
2009 – augusztus 20-21-22
Debrecen Főnix Csarnok és parkolója

NE hidd, hogy már mindent láttál!


Augusztus 20-án, a Virágkarnevál után, 13:00 órakor egyedülálló autós-motoros rendezvény veszi kezdetét Debrecenben, a Főnix Csarnokban és annak lekerített parkolójában több mint 12.000 nm-en.

A Főnix Csarnok történetében ez lesz az első olyan rendezvény, ahol nem csak a Főnix Csarnokot, de annak külső parkolóját is kihasználjuk az élmény fokozásának érdekében.
A parkolás miatt azonban nem kell aggódni, mert a Főnix Csarnok mellett akár több ezer autónak tudunk INGYENES! parkolóhelyet biztosítani.

Minden csoda 3 napig tart…

Mindhárom nap lesznek látványos Drift bemutatók OB bajnokokkal, akik Debrecenben fognak ízelítőt adni a 22-i máriapócsi éjszakai drift EB előtt, így aki egyébként is kíváncsi a drift EB-re bátran útba ejtheti Debrecent, mert tartogatunk meglepetést számukra. Többször fog bemutatózni Erdős Csaba Street fighter, a vakon egykerekezés világbajnoka, na és aki kíváncsi arra, hogy lehet salakmotorral aszfalton veretni, annak sem érdemes otthon maradni. Már a nyitás pillanatától lehet nevezni a közönség gokart versenyre és gokartozni, valamint a harmadik napon sor kerül egy rendkívül izgalmas Rallysprint versenyre is. A Miskolc ring látványos profi gokart bemutatókkal készül elkápráztatni a közönséget, és unikumnak számító elektromos bika erős gokartok is lesznek kiállítva és láthatóak lesznek menet közben is, síri csendben, mert ugye hangjuk az nincs, viszont 200 km/h végsebességre képesek. Lesz látványos quad bemutató, lesz lehetőség kipróbálni elektromos autókat a REVA jóvoltából, és a rally szerelmesei, az előre kiépített szerviz parkban kedvükre nézelődhetnek…

A fesztivál hangulat kedvéért óriási étel-ital udvar vár mindenkit, lesz hurka, kolbász, kenyérlángos, hideg sör, és minden a kellő hangulat fokozásához.

Gondoltunk a gyerkőcökre is!

A három napos rendezvény a családoknak is remek szórakozást ígér, hiszen a gyerekeket 1.000 nm-es játékudvar várja, ahol kedvükre válogathatnak az óriási ugráló várak és az érdekes ügyességi játékok között. Természetesen a játékokat ingyenesen használhatja minden gyerek.
Ráadásul 10 éves kor alat a belépés ingyenes!

Unicumok ínyenceknek

Itt lesznek a japán, amerikai, német és olasz autómárkák legjobbjai, csakúgy, mint a sportmotorok, épített chopperek, és egyéb különleges kétkerekűek, és itt lesz a Wiesmann, BMW motorral szerelt, kézzel gyártott luxus roadstere is.

Nem titok, több mint 2 milliárd forint összértékű autó- és motorcsodák várnak mindenkit.

Képviseltetik magukat a tuning- és versenyautó háttéripar jeles képviselői, többek között az RS Tuning, a D2 Racing, a H&H Design, az EREBUS Design a legújabb meghökkentő demóautójával és persze az autó hifi rajongókról sem feledkezünk meg, hiszen eljön a SAL, a FUSION és még sokan mások extrém demóautókkal…

Részletes programok:







Napi jegyárak:

Elővételben és Napló előfizetőknek: 1500 Ft
Helyszínen: 1800 Ft
10 éves kor alatt a belépés INGYENES!

Az elővételben vásárolt jegyek nyereménysorsoláson vesznek részt!

Nyerj triplán, vásárold meg a jegyedet elővételben bármelyik napot is választod! Elővételi jegyek augusztus 20-ig kaphatók a kijelőlt jegyárusító helyeken.


1. minden elővételi jegy olcsóbb és nyereménysorsoláson vesz részt
2. minden elővételi jegy kupon is egyben
3. ha elővételi jeggyel érkezel a rendezvényre nem kell a tűző napon sorban állnod (ez óriási könnyebbség, különösen ha gyerekekkel érkezel)!


Jegyárusító helyek:

Debrecen: Devil Tuning – Debrecen, István út 110., Fórum Debrecen – Debrecen, Csapó u. 30., T.Mobile partner - Debrecen, Kishegyesi u.1-3. Tesco, T.Mobile partner - Debrecen, Piac u.16., T.Mobile partner - Debrecen, Kishatár u.7. Cora

Budapest és környéke: T.Mobile partner – Budapest Váci u.1-3. Westend City Center, T.Mobile partner - Csömör Határ út 6. Auchan

Vidék: T.Mobile partner - Miskolc, Szent Péteri kapu 103. Tesco, T.Mobile partner - Nyíregyháza, Kosbor u.1. Tesco, T.Mobile partner - Nyírbátor, Szabadság tér 5., T.Mobile partner - Békéscsaba, Szarvasi u.68. Tesco