A hétvégi Birthday Meeten ez a Swift is ott volt. A rengeteg VW, BMW között igazán üde színfoltnak számított, főleg azért, mert Robi nem egyszerűen alakította át kocsiját. Igaz, ehhez kellett némi idő. Körülbelül 3 éven keresztül cserélgette a felniket és változtatott az autón.  A 89-es autón még a gyári fény látható, egyedül a géptető kapott fóliázást és a visszapillantók díszítették airbrush-sal.

Az autó alatt 16-os AEZ felniket láthatunk, polír peremmel és fényezett középrésszel, illetve JDM stílusú kerékanyákkal lettek rögzítve. A görgőkre 165/45-ös gumikat szereltek. Az első kerekek mögött 260-as tárcsák és nagyobb nyergek dolgoznak. A géptető alatt 1.3 16 szelep dolgozik, de ez teljesen szét lett szedve és aprólékos munkával rakták össze.

Mit is jelent ez? Először is, a motortérben szinte alig találunk kábeleket. A felújított motor minden eleme cserélve lett újra és még a csavarokat is felpolírozták, csak úgy mint a generátort és az önindítót is. A gyárilag 101 lovas szív, új benzinpumpát kapott, ami eredetileg Mitsubishi Eclipse 2G turbóhoz készült. Bekerült egy állítható benzinnyomás szabályzó és a szívó részt kibővítették 35-ről 60 mm-re. Kapott lecsiszolt szelepvezetőket, 4-1 leömlőt, természetesen saválló és rozsdamentes anyagból, illetve szabad átömlésű kipufogórendszert gázgyorsítódobbal és végdobbal. A nagyobb hűtő is polírozva lett és a túlnyomás tartály is csillogóvá változott. Az akksi hátra került.

A felújított motorban kb. 5000 km van eddig, de remekül működik minden. A géptető belső fele is airbrush-al festették meg. A beltérben újrabőrözött GTI ülések és ajtókárpitok mellett a műszerfal VTN technológiával lett bevonva és egy OMP sportkormány dobja fel a hangulatot. A szórakoztatásról Alpine fejegység gondoskodik, amiből a jelek, az első ajtókba épített 16 és 13"-os hangszórókba érkeznek, hátul pedig 13-as Impact és 25 centis MMATS mélynyomót találunk. A csomagtartót egyedileg tervezett és készített üvegszálas beépítéssel tették "használhatatlanná".

Robi itt tart most. Nem csak azért lehet büszke autójára, mert mindenhol sikere van a gépnek, hanem mert amit csak lehetett, saját maga végzett el a kocsin. Igazán szépen összeállt a Swift! Ilyenből kéne még több itthon!