Néhány héttel ezelőtt raktam ki képet a Carstyling Facebook oldalára erről az E34-ről. Akkor ott lehetett olvasni olyat: "Mitől olyan nagy szám ez? A gyári formák megtartása mellett aláraktak egy szett felnit és leültették." 
Nos, igen. Vannak olyan emberek, akiknek csak ennyi jön le miután meglátják ezt a kocsit. Az, hogy mi van a háttérben, szokás szerint senkit sem érdekel. Pedig ahhoz, hogy ilyen állapotba kerüljön ez az öreg BMW, nem volt elég egy futómű, meg négy felni. A Czakó testvérek először kijavítottak minden hibát az autón. A lakatolás és telifény után jöhetett az első szett felni. Az Alutec görgők 9 és 10x18-as méretben kerültek az autó alá és a bódét H&R ültetőrugókkal engedték közelebb a földhöz. Ez egy darabig jó is volt így, de ahogy lenni szokott, a srácok ráuntak a dologra és 9,5 illetve 11x18-as Mille Miglia MM5000 kerekek váltották az Aluteceket. Ezekre pedig 215 és 235/35-ös gumikat dobtak fel. A felni remekül mutatott a kocsi alatt, de volt egy kis hiányérzet. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntötték, belufizzák az ötöst. Szinte mindent ketten szereltek be és meg is lett a várva várt eredmény. Sokan ilyenkor már elégedetten hátradőlnének, de itt nem így történt. Legalábbis egy év elteltével jött egy lehetőség és sikerült beszerezniük egy szett BBS RF felnit. Egyedül a méretük nem volt a legjobb, hiszen 8 és 9,5" az E34 alá olyan mintha gyári méret lenne, éppen ezért az első peremeket elhajították és a hátsók lettek felszerelve. Hátra pedig 4,5" széles peremek kerültek, így 9,5 és (szakszerűen mért) 12x17 van most az autó alatt. Elöl 195!40, hátul pedig 245/35-ös gumik feszülnek. Megpróbálták a 185/35-öt is, de még 15 bar nyomás mellett sem bírták felpattintani, úgyhogy el kellett engedni a dolgot. Apróság, de idén már állítható toronycsapágyat is beszereltek. Ugyan az alap dízel és az összes "tuning" a 60-as nyitott rendszer, ráadásul nem igazán van állat módjára használva, de a gyári fékek még így sem az igaziak, úgyhogy nem kevés matek árán,  felszerelték a Porsche Cayenne nyergeit és hozzá 350-es tárcsákat. A beltérben eredetileg is M5 ülések voltak, amit a Victor's Customs újított fel, illetve egy Nardi kormány is bekerült egy barát jóvoltából. 
4 év alatt szépen összerakták a srácok a kocsit, aminek meg is lett az eredménye. Tavaly a Prágai Car Festival-on lehetett látni a gépet, idén a Raceism-n is kint voltak vele, és a Stancefesten pedig a legjobb Fitment díját is hazavitték. Tervek természetesen még mindig akadnak. 6 dugattyús fékek hátra 330-as tárcsákkal, egy kis erőkúra a motor környékén. Ahogy idejük és pénzük engedi mindig alakítanak a kocsin. 
Képekért köszönet a Miim Photo-nak!