Renault R5 (14 db kép)

 

RE5PECT. Ez volt a rendszáma Ali G sárga R5-ös verdájának, amiből ordított az Incredible. A filmben szereplő autó ma már inkább megmosolyogtatja az embert. Itthon is készült egy igazán ütős darab, ami az RS-Tuning nevéhez fűződik. Ők már akkor előrébb jártak mindenkinél, de erre majd máskor fogok kitérni. A lényeg az, hogy szépen megépített francia autókkal ritkán lehet találkozni. Lehet csak azért, mert nincsenek annyira szem előtt mint a VW-k vagy BMW-k de az is lehet, inkább csak nem mernek hozzányúlni. Pedig ha megnézzük a képeket, igazán pofás kis gépet is lehet csinálni belőle. Sőt! Nem is kell messzire menni, mert még az idei AMTS-n is voilt egy beteg Clio, amit a Low Monkeys Garage "agyhalott" tagja, Zsotti dobott össze és díjazva is volt a show-n. Úgyhogy ismét beigazolódik, hogy nincs lehetetlen, csak kevés fantázia. A képeken látható R5 nem extrém külsejével hívja fel magára a figyelmet, hanem a teljesen clean külsejével. Itt nincsenek típusidegen cuccok, nincs semmi olyan érzés, mintha a versenypályáról érkezett volna, mégis olyan a megjelenése, hogy nem lehet nem észrevenni! A teljesen gyári bódé kapott egy telilakatot és telifényt. A gyári futómű helyére beküldtek egy Bilstein Coilover szettet, így már nem csak lendületesen tud haladni a turbós francia, de stabilan az úton is marad. majd az egészet megkoronázták egy igazi ékszerrel. Az OZ Futura felnik tökéletesen passzolnak az autóhoz. A 16-os görgők elöl 7, hátul 7,5 szélesek és 165/45 illetve 195/40-es gumikat húztak rájuk. A közepük megkapták az autó színét, a peremeket pedig polírozták. A beltér ugyanolyan makulátlan, mint a külső. Az összes műanyag, a kárpitok mind új szagot árasztanak, pedig az alap 1990-ben gurult ki a gyárkapun. 

"Csak egy felni és ültetés" Mint mindig, ez most sem fedi a valóságot, de sokan nem látják mennyi munka lehetett ilyen szintre hozni ezt a klasszikus autót. Akik kedvelik a márkát, azoknak biztosan tetszik, akik pedig akkor nőttek fel, amikor ezek az autók még fiatalnak számítottak, biztosan nosztalgikus érzéssel nézik a képeket és azon csodálkoznak, akkoriban vajon miért nem ilyenre csinálták őket?