Igen, már megint egy szélesített autó. Manapság tényleg ezekkel van tele az internet, és nincs megállás. Fogunk még rengeteg verzióval találkozni. 
Elnézve ezt az R35-t, nem érzékeljük, hogy az autó már 8 éves. Kortalan a forma, akárcsak egy Supra esetében. Erre a bódéra szerelték fel Miura -san frissített Rocket Bunny Pandem szettjét. Egy kicsit másabb, elfogadhatóbb lett ez a fajta szélesítés. Persze semmivel sem visszafogottabb. Az első lökhárítóban vágtak négy lyukat, ami mögött jól látható a merevítő. A szélesítés a sárvédőn kétrészes, a koptató pedig előrenyúlik még mindig. A hátsó szélesítések változtak leginkább. Már nem ér le a lökhárítóig, ami maradt gyári, csak a diffúzor lett más és kapott középre egy ködlámpát. Kétféle szárny közül lehet választani. Van a kicsit visszafogottab "kacsafarok" és a képen látható GT szárny merevítővel és masszív talpakkal. 


Ezekhez a szélesítésekhez elengedhetetlen egy rendes méretezésű kerék is. Jelen esetben német, 3 részes  Schmidt FS-Line felnik kerültek a kerékjáratokba 11x20 és 12,5x20 méretben, Michelin Pilot Super Sport gumikkal. A futómű sem maradt érintetlen. KW Variante 3 állítható szett ugrott be a bódé alá, picit módosítva. Egy gomb segítségével lehet megemelni az autót, amivel könnyedén át lehet menni fekvőrendőrökön vagy épp le lehet hajtnai a mélygarázsba. A képeken a leengedett állapotot látjátok. Ezzel tökéletesen használható maradt az autó és közben a megjelenése is ugyanolyan tökéletes. 

A beltérben a legfeltűnőbb elem a teljes csövezés hátul, amitől az autó szigorúan kétszemélyessé vált. És más nem is történt az utastérben, hiszen az ülések alapból tökéletesek, a műszerfalat kár lenne bántani, egyedül a futómű emelőgombja kapott helyett a kormány mellett. 

Az autó elején elég feltűnő az intercooler a GReddy felirattal a közepén. A VR38DETT kapott egy komplett Akrapovic kipuffrendszert, GReddy csövezést, légszűrőt, lefújószelepet és az említett intercoolert. 

 

Használható, látványos. Minden benzinvérűnek az álma egy ilyen tökéletes autó. 

 

Forrás: Speedhunters