Amikor az ember autókkal foglalkozik, óhatatlanul függővé válik. Carl is ilyen forma. A Studio Incar vezetője, airride beépítésekkel, high end hifi beszereléssel és beltér csinosítással is foglalkozik hétköznap. Általában jól felszerelt, inkább hétköznapi használatra szánt kocsikkal találkozik, éppen ezért tudja rendesen kiélni saját autóin. Az alapvetően VW rajongó Carl, elég sok mást is kipróbált az évek alatt. Volt pár kettese, egyese (ezt a két szériát nagyon nem szerette), majd jött a hármas széria, abból is volt Golf, Vento, de R32 is megfordult a kezei között.

Meglepő, de több M-es BMW-hez is volt szerencséje! E46 M3, E39 M5, E92 M3 és egy 328i E36. Azonban mindg érezte legbelül, hogy akar még egy VW-t! Egyszerűen maga a márka és a hozzá tartozó közösség volt az, ami a legjobban hiányzott neki. Úgyhogy, egy ismerősöm keresztül sikerült hozzájutni a képeken látható példányhoz, ami már egy pici kozmetikázáson átesett a sárvédők környékén. Az autó amúgy 7 éven keresztül pihent egy garázsban, de egy gors olajcserét követően pöccre beindult és már lehetett is gurulni vele haza!

Az első gondolat az volt, hogy a Studio Incar demoautója lesz. Levegős futómű és komplett audio install. Aztán az első úton bekattant, hogy ez bizony "lassú". Úgyhogy azonnal elkezdte kipakolni a belsejét. Közben felbukkantak minimális hibák, amiket kijavíttatott és a lökhárítókat, díszrácsot és díszléceket is lecserélte.

Miután teljesen kiürült a beltér, jöhettek a Recaro Pole Position ülések és a Wiechers bukócső. Az ülések konzoljai is átalakultak, így már nem fixen vannak beszerelve, hanem lehet mozgatni is őket. Az ajtópanelek is lecserélődtek karbon darabokra. A panelekbe azért bekerült egy Hertz szett is és a kormány is sportosabb darab lett, illetve a gyári váltógomb helyére Volkswagen Motorsport darab került.

Most már könnyebb és sportosabb lett a VR6, de még mindig nem az igazi. Ezért irány a VRT műhelye, ahol ráaggattak a motorra egy Rotrex C-94 feltöltőt, beszereltek egy nagyobb benzinpumpát és átvariálták a motorvezérlőt. Így már plusz 100 lóerővel vihette haza a hármast, ami a könnyítéssel együtt igencsak virgonccá vált.

A biztonság kedvéért a fékek is erősebb darabokra cserélődtek: Porsche 996T nyergek és Yellow Stuff betétek lassítják az autót. A futómű állítható toronycsapágyakkal és Spax RSX állítható szettel lett gazdagabb, illetve Neuspeed és H&R merevítők is helyet kaptak. Carl eredetileg BBS RS felniket szeretett volna 16-os méretben felrakni, de aztán 17-es OZ Superleggera letta befutó szatén antracit színben, 195/40-es Yokohama gumikkal.

Azért itt is előjön, hogy semmi sem elég, mert közben még egy nitrószett is bekerült biztos ami biztos alapon és Carl folyamatosan azon agyal, mi legyen a következő lépés. Mondjuk ezt elég sokan átéljük nap mint nap.....

Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 



 

Forrás: Slam Sanctuary