Az idei AMTS-ig még van egy kis idő, nézzük meg addig is, kik voltak, akiket különösen érdemes kiemelni a 2015-ös év hazai nagyágyúi közé! Ez már a harmadik felvonás, olvasd el az előző részeket is, itt!

A debreceni Ateri Motorsport főnöke, Lackó, nem panaszkodhat. Olyan autók vannak a birtokában, amik ritkaságszámba mennek és megjelenésük is egyedi. Most viszont nem a Sierrák lesznek a középpontban, hanem a Raceism bulit is megjárt Merga. Meg sem lepődünk, hogy levegős futómű van az autó alatt, de felnikről nehéz pontos adatokat adni, mert elég gyakran cserélődnek. 

Az Ateri Motorsport zászlóhajója alatt gyakran változnak a felnik.

István E46 Touring

Korábban már kaptatok infókat erről a szürke levegős 46-ról. Sok minden nem változott, talán a felni közepe kapott más színt, de ha a legjobb puttonyosokat nézzük, akkor ennek az autónak mindenképp itt a helye.

István autójáról már korábban lehetett olvasni egy komplett leírást.

Gábor Passat

Ez a Passat is tipikusan az az autó, amelyiket körbenyálazunk a találkozókon, de túl sok információ nem áll rendelkezésre. A színe egyből felkelti a figyelmet, az O.Z. Mito felnik, a polír peremmel és a szürke középpel, pedig tökéletesen passzolnak az autóhoz. Természetesen az is szerepet játszik a bitang megjelenésben, hogy rottyon van a bódé. (Majd valaki segítsen már ki, hogy fix, vagy levegős-e, bár szerintem gewinde van alatta, de hülyeséget nem akarok írni.)

OZ felnikkel ez már nem is malac, inkább vaddisznó

Olvasd el a korábbi részeket is! A képekért külön köszönet Mosoni Péternek!