A friss darab a GT-R részletgazagságán is túltesz

A tavalyi SEMA Show és az idén januári Tokiói Autószalon egyik gyöngyszeme a KUHLJAPAN Nissan GT-R-je volt, amit egy egészen eredeti, Takumi stílusú bevonattal láttak el megalkotói.

Az egyedi bodykitek gyártásával és tuninggal foglalatoskodó KUHL Racing, valamint az egyedi festésben és bevonatokban utazó ARTIS szakembereiből álló csapat a világon elsőként szakított a maszkolószalag / 3D nyomtató kombóval a térben is megmunkált autódekorációk fogalomkörét illetően, és hozták létre saját technológiájukat, a "bevésést".

Kettecskén

Ennek első demonstrációja volt az először ezüst, majd rézszínt kapott Nissan GT-R, melyet - miután megkapta a a KUHL Racing extrém bodykitjét - három ember három hónapon keresztül, napi 10-12 órában alakított ebbe az állapotba. Az eredményen ez meg is látszik: simán el lehetne képzelni a komplett autót bármelyik múzeumban, mondjuk a 16. századi vésett ezüstvázák és díszpáncélok szekcióban. Természetesen nem a fémet karcolgatták össze,  hanema teljes kasztni egy speciális, néhány milliméter vastag gumiszerű bevonatot kapott, amiből a vésnökmesterek már kvázi könnyedén ki tudták szedegetni a mintákat. Az autó készítésének hátterével igen terjedelmesen foglalkoztunk korábbi cikkünkben is.

 

Nos, a 2016-os SEMA Show-ra egy ezüstszínű kistestvért is gyártottak a GT-R-nek, méghozzá egy Subaru Impreza személyében. Az elődhöz teljesen hasonló widebody alkotás még részletesebb mintázatot kapott, együtt pedig ezúttal is a South Hall legfőbb látványosságát alkották. Hogy az új gép ugyanúgy felrobbantja-e majd az internetet, még kérdéses, mindenesetre legalább annyira megérdemelné a hírnevet, mint az év elején 95 millió forintért piacra került Nissan.

Forrás: Carstyling.hu