Imádom a japán építéseket! Nem foglalkoznak a negatív emberekkel és megvalósítanak mindent, amit csak akarnak. Éppen ezért egy találkozón részt venni a szigetországban, mindig is szerepelni fog a bakancslistámon. Addig is csak nézni tudom a különböző beszámolókat, és alkalmanként bukkanhatok olyan csodabogarakra, mint ez a Nissan Figaro.

Volt idő, amikor a Nissan bevállalt picit merészebb formájú autókat is. Ez a retro külsejű Figaro ebben a korszakban épült. A Micra alapjaira épült kétüléses, 91-ben gurult le a gyártósorról. A gyári verzióból sem rohangál Japánban, épített verzió még ritkább, éppen ezért nem csoda, hogy felfigyelt rá a Speedhunters fotósa is. Bár nem nehéz észrevenni, mert a Porsche GT3 RS narancs szín már messziről világít. Ha már versenysportos a szín, a külső is ehhez idomul. Szegecselt ívek, olajhűtő elöl kis szárny hátul. A Kerscher felnikre alacsony profilú gumikat húztak, és feketére lettek fújva, mögöttük pedig jól látható a 4 dugattyús Endless féknyergek, amiket eredetileg Toyota AE86 pályagépekre szántak. 

Ezeket az autókat már gyárilag is turbós motorral szerelték. A kivágott géptető alatt látszik is, hogy a motor sem maradt érintetlen. A CG kódra hallgató erőforrást alaposan kicsinosították és ráadásként még egy olyan szelepfedelet is kapott, amit eddig max S20 motorokon láthattunk, amiket az első GT-R-be szereltek. 

A beltérbe is könnyedén belátni, hála az elhúzható tetőnek (vagy hogy nevezzem ). Látszik, hogy itt is el lett kötve némi pénz. A komplett belsőt pirosra húzták be és a sofőr még sportülést is kapott, hozzátartozó övekkel. 

Akárhonnan nézzük, elég agresszív kisautó lett a Figaroból. Kát, hogy manapság mindenhol csak egyforma autókat gyártanak. Jó lenne ha jobban kiélhetnék fantáziájukat a tervezők, amit a merészebbek teljesen átformálnának, mint ahogy ezt a Figaro-t is. 

 

Forrás: Speedhunters