"Járt utat, járatlanért...."
 
Martinnak jött egy  agylövés, hogy egy Mondeo lesz a projekt alapja. 5év alatt érte el jelenlegi formáját, de nem azért, mert nem voltak ötletek, hanem inkább spórolni kellett, ráadásul az alkatrészeket, nem a polcról vette le magának. Rengeteg agyalás és matek után végül csak összeállt az amire a tulaj vágyott. Megszállottságát a legjobban az mutatja, hogy a középiskolás évek alatt még az ebédpénzét is elrakta, az otthonról vitt szendvicseket pedig eladta, csakhogy minél előbb teljesüljön az álma.
 


A kaszni megkapta a komplett ST szettet. Az első-hátsó lökhárítók, a küszöbök, a hátsó szárny és a szélesebb első sárvédők is mind a sportosabb testvértől érkezett. A jeleket és a feliratokat eltávolították, a lámpák pedig enyhén sötétítve lettek. A beltérben fűthető, szürke Recaro üléseket találunk. A középkonzol és a kormány karbonfóliát kapott. 


A motorhoz csak finoman nyúltak. A 2.2 tdci 160lóerős és 401nm nyomatékot ad le. Egyedül egy kipuff lett módosítva. Kapott egy teljesen üres 58mm-es csövet a turbótól kezdve, ami a pótkeréknél Y-ba kettéválik és 100mm-es végekben végződik. 


A kipuff volt az egyik dolog, ami megnehezítette az építést. Martin teljesen egyedül méricskélt, próbálgatott, mire összeállt a rendszer. A futómű ugyanilyen macerás volt. Először összekovácsoltatta a rugókat, majd legyártatta a gewindét, végül a levegős rendszer lett  a befutó. Itt is Martinnak kellett kiszámolni és tervezni mindent. A felnik először Rondell Lenso CX gurigák voltak (8x19), majd később ezeket Japan Racing JR15 típusú felnik váltották 9,5x18-as méretben. 

Tavaly láthattátok AMTS-n is. Idén is valószínűleg találkozhattok a Forddal, de már új projekt van kilátásban.

Statler