Tegye mindenki a szívére a kezét és őszintén válaszoljon! Ki hallott már a Datsun 100A F11-ről? Én azt se tudtam, hogy létezik ilyen autó, erre tessék, itt van egy példány, ráadásul átépítve! Ray Vern, a Rayvern Hydraulics feje, egy igazi zseni! Amerikából vándorolt át Angliába, ahol aztán 94-ben megnyitotta műhelyét és azóta folyamatosan gurulnak ki a levegős és hidraulikus futóművel szerelt gépek. Ennél a projektnél az volt a fő szempont, hogy szó szerint a földön legyen! Ehhez viszont mindent át kellett helyezni, vagy el kellett vezetni az alváz környékén. A benzin és fékcsöveket és az összes kiálló fémet, merevítőt. A sárvédőket is szétvágták teljesen és a komplett futóművet átalakították. Ahova csak lehetett egyedi alkatrészek kerültek. Leírni sokkal egyszerűbb, mint kivitelezni. Csak ezek a munkálatok, több napot vettek igénybe, viszont a végeredmény minden szenvedésért kárpótolta az építőket. De nem csak az alsó fertály lett átalakítva, hanem a bódé is. Többféle módon lehet alacsonyabbá tenni egy autót. A futómű és alváz átszabása egy megoldás, de aki még lejjebb akarja vinni a magasságot, annak vágni kell itt-ott. Gyakran szokták az oszlopokat megvágni és így laposabbá tenni az autót, illetve hasonló megoldás, amikor a kaszni bizonyos pontjaiból vágnak ki részeket, így ugyanazt a hatást lehet elérni. Laposabb és rövidebb lesz a gép. Ray is ezt alkalmazta és 3 centit vágott ki az ablakok alatt, majd összehegesztette a két fél autót. Ahhoz, hogy a kerekek se akadjanak meg semmiben, a sárvédőkből is kiugrott egy jókora darab, így tényleg koppig lehet engedni a vasat és mivel hidraulikus a cucc, nem is kell finomkodni, hanem erőből oda lehet vágni az egészet. A Carre felnik old school daraboknak tűnnek, pedig valójában aránylag új márkáról van szó. A 6,5x13-as görgőkre Nankang gumikat húztak 175/50-es méretben. Mivel az autónak "street legal"-nak kellett maradnia, szegecselt ívek kerültek az autóra. A kopott bódéra egy minimális dizájn is felkerült. A gyári 988 köbcentis motor környékén annyi változás történt, hogy az akksi hátra került. Nem volt szükség semmilyen motorcserére, hiszen az autó csak pattogni, karcolni és max szétesni fog. Ugyanezért maradt a szétfingott ülés és a lepusztult gyári belső is. Ez egy igazi beteg verda, amit sokan fognak látni parádézni Angliában, különböző autós eseményeken. Reméljük egy videót is láthatunk majd egyszer a pattogó Datsunról! 
Ha még több képet szeretnétek látni, akkor csak KATTINTSATOK IDE! 





 

 

Forrás: Fast Car