A Swift igencsak jó alap. Formája elég modern és van benne fantázia bőven. Ráadásul az Ignis után már volt a srácoknak tapasztalata a márkával. A szín itt is ezüst metál. Elöl Sport Swift lökösöket találunk, amiben a ködlámpák kék fóliát kaptak. Feljebb jel nélküli hűtőrácsot szereltek be. A fényszórók belsejét lakk feketére fényezték. Az összes jel, felirat és a hátsó ablaktörlő is leugrott az autóról.  Indexes, elektromosan behajló tükrök váltották a régieket. Ugyancsak a Sport szériáról érkezett a küszöb is és a hátsó lökhárító is. A hátsónál viszont annyi változás történt, hogy egy darab kipufogókivágást találunk és a méhsejtes részt lefalazták. A hátsó lámpák ledes verzióknak adták át a helyet. 


A beltérben itt is bebőröztek amit csak lehetett. A Swift Sport üléseket, a hátsó üléseket, az ajtókönyöklőket, a műszerfalat. Mindenhol piros cérnával és egyes helyeken, mint például a műszerfal tetején vagy az üléseken, steppelt varrással. A szórakoztatás központja egy gyári kinézetű fejegység, ami Androidos, navis, cd/dvd és telefon kihangosító opcióval is rendelkezik. Ebből érkeznek a jelek a Gladen Audio M-line 100.2 erősítőbe, ahonnan az ajtókban található 16 centis és az A oszlopra szerelt MTX csipogókon keresztül szólal meg a zene. A mélyhangokat egy MACaudio láda szólaltatja meg, ami szintén bőrözve lett. 

A Swift alatt is levegős rendszert találunk. D2 racing gátlók, Viair 444c kompresszor, G.A.S. órák, Festo és Haffner szelepek és egyéb kiegészítőkből áll össze a rendszer. A tartály a csomiba került, bőrözve, hímezve. Ezzel a rendszerrel lehet ráengedni a 7,5x17-es felnikre a bódét. A felniket Tiffany kékre szintereztek, ami több helyen is visszaköszön. (Kipufogóvég, féknyergek) 

A motor környékén csak kisebb változtatások találhatók. Chip tuning, sport gyertyák, sportlégszűrő és egy 50-es rendszer, Paragi dobbal. 

Ezekkel az autókkal teljesen elégedettek lehetnek a srácok. A minőségre nem lehet panasz és a Shown is jól szerepelt mindkét autó. 

 

http://www.carstyling.hu/kozosseg/auto/zemer/suzuki-swift-15874