Garage Ill R8 (10 db kép)

 

Manapság mindenre widebody szettet aggatnak. Sorra jönnek ki a különböző kreációk a Liberty Walk és Rocket Bunny logókkal ellátva. Szerencsére azért vannak olyanok, akik nem a könnyebb utat választják. Akira-San is olyan ember, aki a saját útját járja. Mint a legtöbb nagyobb név, Ő is egy kisebb műhelyben kezdte karrierjét, csak aztán eljutott arra a pontra, hogy már nem elégítették ki a kisebb javítások. Így aztán megnyitotta saját műhelyét, ahol felhasználva a tudását, megvalósíthatja elképzeléseit. A Garage Ill, lehetőség szerint mindent házon belül készít el, így teljesen egyedi cuccok kerülnek felszerelésre, a teljesen elmebeteg műanyag elemektől a futóműveken és a kipufogó rendszereken át. 

Az egyik legbetegebb és legfrissebb alkotása a képeken látható R8. Európai szemmel nézve nehéz feldolgozni, de ne felejtsük el, Japánban sokkal nyitottabbak az emberek és sokkal több megbotránkoztató építés lát napvilágot mint bárhol máshol a világon. A képek nem teljesen adják vissza az autó méreteit, de az alapból sem keskeny R8, olyan széles lett,  hogy a fotózásra tartó úton, a kísérőautóban ülő emberek, folyamatosan felszisszentek, minden szembejövő autónál, vagy épp szűkebb kanyarnál. Az autó ugyanis épphogy elfér a keskeny utcákon. 

Akira-San a Tokyo Auto Salon-ra építette ezt az autót. Minden a műhelyben terveztek, készítettek és helyeztek fel. A szélesítéseket, az első lökhárítót és a karbon lippét is, csakúgy mint az oldalsó elemeket és a hátsó lökhárítót. Azonban ami igazán megosztja a közönséget, az a gigantikus vagy épp szokatlan formájú hátsó szárny. Az ötlet a Bugatti Gran Turismo Concepttől érkezett. Amikor Akira-San meglátta, tudta, hogy valami ilyesmi fog figyelni autóján. 

A Kreissieg kipufogórendszer nemcsak a megfelelő "kilégzésért" felel, hanem a hátborzongató hangzásért is, amitől a V8 olyan hangorkánt küld a titán végeken keresztül, hogy a környéken mindenki felfigyel az autóra, amikor odalépnek neki. 

Akira abban a szerencsés helyzetben van, hogy remek kapcsolatot ápol a Work Wheels-el. Így egyértelmű volt, milyen görgők kerülnek a kerékjáratokba. A 19-es M1 Meister felnik elöl275/30, hátul 345/30-as kaucsukhengerekbe lettek bújtatva. 

Meghökkentő? Csúnya? Zseniális? Biztos vagyok benne, hogy megosztó vélemények fognak napvilágot látni, de ne felejtsük el, hogy egész más az autós kultúra, ahol ez készült, éppen ezért próbálja meg mindenki megfelelő nyitottsággal nézni a képeket! 

Forrás: Tokyo Tuner