Az amerikai Top Gear egyik műsorvezetője, Rutledge Wood, egy igazi őrült. Mindenért rajong, aminek négy kereke van. Éppen ezért nehéz újat mutatni neki. Egy átépített E30, egy földhöz vágott dízel Jetta pick-up, vagy éppen egy ezer lóerős Scion Xb 2JZ motorral ezek mind Rut korábbi autói. Így már érthető, hogy kevés olyan gép van, ami izgalomba hozza. Az egyik forgatás alkalmával talált rá erre a példányra. A sztori röviden: Beugrott a helyi TRD műhelybe és miközben sétálgatott, az egyik sarokban felfigyelt erre a Tundra-ra, illetve akkor még csak a hatalmas Wilwood fékeket látta, de tudta, hogy ez többet tud, mint amennyit mutat. Rut egyből a tárgyra tért és elkezdett alkudozni. Az autó eredetileg a 2008-as SEMA show-ra épült volna, de nem lett befejezve. Addig tárgyaltak, amíg aztán az üzlet megköttetett. Mivel 8 évig állt, az üzemanyag és vízcsöveket ki kellett cserélni. Az akksi is döglött volt, így abból is bekerült egy új darab, majd kigyúltak a fények és tulajdonképpen egy teljesen új autóhoz jutott emberünk, 40 mérfölddel és gyárilag feltöltővel szerelve. Ezután már nem volt megállás! Magnaflow kipufogó, JBA leömlők engedik ki az 5,7-es hangját. 

Mivel a lökhárítókon volt némi sérülés, ezért azokból újat rendelt, de itt nem állt meg a dolog! A platót lecseréltette a rövidebb verzióra és a kabinból a két ajtós változatot szereltette fel. A front pedig TRD Pro szettre cserélődött. Ezután ellátogatott a Honey D műhelyébe és egy Rocket Bunny kit ugrott fel az autóra. A szélesített bódé alá 12x20-as FUEL felnik kerültek -44 ET-vel. Ilyenkor általában valami feszített utcai gumit húznak a kerekekre, azonban Rut inkább terepgumikat rakatott fel, mert "használni" is szeretné a platós gépet. A pick-up nincs rommá ültetve. Nem volt szükség bonyolult airride-ra, sem pedig komplett állítható szettre. Rut minimális ültetőrugókat, vadiúj Bilstein gátlókat és SPC lengőkarokat pattintott az autó alá. Majd az egészet a képeken látható árnyalatú "Lemon String Green" fantázianevű fóliával húzatott be. 

Brutális megjelenés, erős motor. Kell ennél több? 

További képeket ITT találtok! 





 

 

Forrás: S3 Mag