A 2015-ös év egyik legmegosztóbb építése az Audi R8 alvázára épült Skoda, hivatalos fantázianevén a Skoda R200-as volt. A koncepció egy cseh designer immáron megvalósult álma, mely a legendás Skoda 110R jelenkori verziójának feltámasztását célozta meg. Mindehhez nem csak az R8 alvázát, de középmotorjának felhasználását is betervezte, az autó prototípusa pedig idén el is készült.

Legutóbb pedig el is vitték néhány röpke körre a Slovakiaringre:

Megfelelő érdeklődés - na és persze elegendő szponzori pénz - esetén az R200-ból 30 darabos limitált széria létrehozásában gondolkodnak. Motorilag a 420 lóerős V8-as, valamint természetesen a V10-es is elérhető, az autó ára pedig 255.000 EUR (kb 76 millió HUF) környékén kezdődik.

Forrás: Youtube