A japán autós arcok nem sokat foglalkoznak mások véleményével. Valamit kitalálnak, aztán lesz ami lesz! Ezért tudnak olyan autók születni, amire az európai emberek csak forgatják a szemüket. Koki Shinkawa az a forma, aki korábban egy EVO-t ültetett le teljesen földig és úgy bedöntötte a kerekeket, hogy senki sem értette, mire volt ez jó. "Tönkretette!" Igen, lehetséges, de csak akkor ha szeretett volna pályanapra kijárni. Koki viszont csak karcolni szerette volna az aszfaltot és mint láttuk ez sikerült neki. A Facebook tele volt az autóval és erősen megosztotta az autósokat. Talán nem kéne állandóan arra törekedni, hogy megfejtsünk mindent amit látunk. Ha valami nem tetszik, akkor csak lapozni kell és békében nézegetni a számunkra vonzó gépeket. Aztán eltelt pár év és az idei Stancenation Partyra a Freakin' Works guru egy teljesen másik Mitsubishivel érkezett. "Megint hazavágott egy EVO-t!" Hörögtek ismét a haterek. Azonban ha jól megnézzük, ez csak egy szimpla Lancer. Nem mintha ettől könnyebben emésztené meg mindenki, de talán kisebb a fájdalom, ha nem egy legendás autót tesznek tönkre. A Lancerre teljesen egyedi szélesítések kerültek, amiktől olyan széles lett az autó, hogy a szűk japán utakon, komoly kihívás elmenni mellette. (Pontos adatok nincsenek. MÉG!) A műanyagok fantasztikusan kivitelezett darabok. Miden része tökéletesen követi az autó vonalait. Igazi mestermű! Hátul még egy Rocket Bunny stílusú szárny is felkerült, lecserélték a gyári frontot EVO-ra és a hátul is kicserélték a lámpákat. Felkerült egy kipufogó ami a hátsó lököshöz passzol és nagyjából itt vége is a külsőnek. Aláküldtek egy szett felnit és staticba földhöz vágták az egészet. Becsövezve, agresszív megjelenéssel és dobfékkel hátul... hahota
A csapat másik érdekessége Hirona-San ST202 Celica-ja. Ez is rottyon van teljesen és iszonyatosan dőlnek a kerekek. A sárvédőket teljesen megerőszakolták. Amit csak lehetett, kihoztak belőlük. Hihetetlen, hogy ezek gyári sárvédők és ennyit kibírtak. A BBS RS felnikre szépen ráfeszítették a gumikat, de még mindig nem ez a legfeltűnőbb eleme az autónak, hanem a giganagy Battle Aero szárny, ami a tető fölé magasodik. Ráadásul ha megtudjátok, hogy ez a kocsi napi használatban van, biztos kiakadtok. Japán már csak ilyen. Nem azzal vannak elfoglalva, hogy a hobbiért büntessenek, cserébe viszont tökéletesen tisztában vannak a hatóságok azzal, hogy nem otthon kendácsolták össze a futóművet vagy a fékeket. 
A Tokyo Tuner magazin fotózásán azért volt egy kis izgalom. A  tengerpartra megérkező autók, úgy elsüllyedtek a finom homokban, hogy komoly mentőakcióra volt szükség, hogy kijussanak. Ilyen ez a popszakma. 
Még több képért kattintsatok IDE! A Tokyo Tuner azt ígérte, hogy hamarosan csinálnak egy videót is, amiben minden részletre fény derül! Kíváncsian várjuk! 





 

 

Forrás: Tokyo Tuner