Szly az az ember, aki hetente cserélgette tavaly a felniket a bordóra fóliázott Mercin. Kicsit olyan érzés volt, mintha nem találná magát, vagy egyszerűen elment volna az esze. Rotiform, BBS, Vossen hogy csak pár márkát említsek. Aztán vége lett a szezonnak, és Szilveszter nagyon csendbe burkolózott. Mindenki tudta, hogy az autó változni fog, és az is nyilvánvaló volt, hogy meglepő lesz a végeredmény, de erre a külsőre senki sem számított. Meghökkentő lett, de nem úgy, ahogy sokan várták. Személy szerint azt gondolom, hogy most ért a csúcsra az autó. 

Először is elege lett a fóliából. Eljött az idő, hogy komolyabban kezdjen neki a szezonnak, úgyhogy csupaszra szedte a bódét, amit teljesen ki is lakatoltak. Ja, és közben a sárvédőkön is dolgoztak picit. Egész pontosan elől 4, hátul 6 centivel lett szélesebb oldalanként. Utána 4,5 (!) hónapra elküldte a gépet fényezőhöz, ahol Audi Nardo szürkére fújták a vasat. Miközben a fényezőnél volt a verda, addig gyűltek az alkatrészek is. Sikerült szert tenni egy igen ritka Zender lökhárítóra, ami ugyan darabokban volt, de némi műanyagos munka után végül összeállt. A síküveges lámpákat Black Hella fényszórók váltották narancs indexekkel, hátra pedig USA Hella lámpák érkeztek heckblendé-vel. Komplett réz pakk került a kocsira (díszlécek, ablakkeret).

Felnik tekintetében valami olyat akart, ami tökéletesen passzol a gyári stílushoz és német autón mi mutat mindig tökéletesen? Hát persze, hogy BBS-ek. Jelen esetben RS2-k kerültek az autó alá 8,5x18 és 10x18-as méretben, 205 illetve 225-ös Toyo Proxes gumikkal. A végén még egy Brabus stílusú kipuff is felugrott. 

Az autó olyan jól sikerült, hogy az AMTS-n díjazva is lett és azóta folyamatosan látni a külföldi oldalakon a képeket. Nem vitás, Szly most nagyon eltalálta a gépet és elég magasra is tette a mércét. Persze még a show alatt meghirdette a felniket. (Nem is ő lenne ha nem tette volna :-D ) Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy idén sok helyen fog díjat nyerni a Merga, csak legyen elég hely a kupáknak! 

Fotók: Mosoni Péter