Napalm nova (19 db kép)

 

Brian Scotto neve nem mindenkinek cseng ismerősen, pedig egy elég komoly brand mögött tevékenykedik. A Hoonigan és minden vele kapcsolatos dolog az ő nevéhez fűződik. Tipikusan az az ember, aki iszonyatosan kreatív, de nem tolja magát az előtérbe, inkább elbohóckodik RWB Porsche-jával vagy a Napalm Nova-val, ami kifejezetten arra épült, hogy pillanatok alatt füstté változtassa a gumikat a hátsó tengelyen.

Korábban német autókkal szórakoztatta magát, de szüksége volt valami vadabbra, keményebbre és nem csili-vili divatverdára. Így jutott hozzá ehhez a '72-es Chevy Nova-hoz. El kellett telnie egy kis időnek ahhoz, hogy megálmodja, pontosan milyenné akarja varázsolni a kopott gépet. Miután eldőlt, hogy ez bizony egy igazi állat lesz, átgurította az Art Morrison Enterprises csapatához, ahol felvázolta kívánságait.

Az autót mindenképp úgy kellett megcsinálni, hogy minden körülmények között kezelhető legyen Brian számára. Tulajdonképpen teljesen a tulajhoz szabták a gépet. Elöl AME GT váznak alakítottak ki helyet, ahol a coilover szett és merevítők mellé egy átalakított kormánymű is beépült. A 15-ös lemezfelnik mögé Wilwood fékek kerültek. Hátul is egyedi váz lett kialakítva, amivel minden körülmények között képes az úton maradni a gép, legyen az gumifüstölés vagy gyorsulás. Tulajdonképpen teljes versenytechnika került a gyári alváz helyére.

Na, de ha már az alja a pályagépeket idézi, akkor a géptető alatt is valami komoly cuccnak kell lapulnia. A 454-es big block 450 lóerővel rendelkezik. Ekkora teljesítménnyel könnyedén lehet pillanatok alatt elpusztítani a hátsó gumikat. Brian tökéletesen elégedett ekkora teljesítménnyel és nem tervezte, hogy jobban megpiszkálják az erőforrást. A biztonság kedvéért kerültek be az új vezérműtengelyek, amiktől jellegzetesen jár alapjáraton a motor, és a egyből tudtára adja mindenkinek, hogy ne próbálkozzanak a vassal. Az MSD szállította a gyújtást és az üzemanyag befecskendező rendszert. A nagyobb hengerenkénti leömlők és a Magnaflow kipufogórendszer mellé beépítésre került egy szelep, ami ha nyitva van, akkor mindenféle fojtás nélkül engedi ki a V8 őrületes hangját a küszöbnél, közvetlenül a hátsó kerék előtt. A motorhoz hatsebességes T-56 váltó csatlakozik.

A kerékjáratokba is klasszikus versenykerék került. American Racing lemezek 8x15-ös méretben, mattfekete színben, 295/50-es gumikkal. Így aztán még "parasztabb" a megjelenés! Ehhez a külsőhöz puritán belső is jár. A padlókárpit a kukában végezte, helyette csak hangszigetelő lapokat találunk. A gyári székek helyére Sparco versenyülések ugrottak be, továbbá komplett csövezést is kapott a Nova.

Az eredeti műszerfal váza megmaradt, a repedezett héjba új Autometer műszerek kerültek. Rádiót ne is keressünk! Ez nem az a kocsi. :-D Az autót 70 nap alatt dobták össze, hogy Brian kigurulhasson vele a Hot Rod Power Tour-ra. Ennek az volt az ára, hogy nincs teljesen kész minden és találhatunk elég "egyszerű" megoldásokat. De Brian nem izgul. A Just Ain't Care szlogen itt is érvényesül. Ez az autó arra készült, hogy üssék-vágják és bizony meg is kapja a törődést! 

 

Forrás: Stanceworks