Beninek szüksége volt egy rohangálós autóra, mert a VR6 egy ideje csak hobbiautó volt. Úgyhogy 2015-ben beruházott egy takarékos 2.2-es dízel motorral megáldott svéd műremekre, egy SAAB 9-3-ra. Egy egész évig jó is volt gyári állapotban a kocsi. Aztán a VR6 el lett adva, helyette jött egy turbós benzines SAAB. Tavaly viszont bekattant valami hősünknél és elkezdett épített verziók után kutatni a neten. Mondanom sem kell, hogy nem volt túl nagy a kínálat, és ekkor jött a gondolat, hogy mi lenne ha elkezdené építgetni a "daily" verdát. Ennek örömére egyből ültetőrugó után nézett emberünk, de a kínálat kimerült a 20/20-as szettekben, amivel nemhogy a stancekarrier nem üt be, de a Tesco parkolóban még Béla bá Dacia Dustere is alacsonyabb lesz! hahota Semmi baj! A kihívások azért vannak, hogy megbirkózzunk velük! Mivel a SAAB GM termék, ezért házon belülről sikerült 60/40-es rugókat találni, amik eredetileg F Astra-hoz készültek. Ezeket kis módosítás után sikerült a kocsi alá varázsolni, majd felkerültek a 17-es gyári felnik. Az eredmény már nem volt annyira rossz, de Beni még nem volt elégedett. Ahhoz, hogy lejjebb kerüljön, megvolt a recept, de az se lenne hátrány, ha nem kéne éjszakára kint hagyni az autót a ház előtt. Ebben az esetben pedig egy lehetséges opció van, az pedig az airride! Felkeresett egy "szakembert", aki rengeteg referenciát tudott felmutatni és bíztató is volt a dolog. Autó otthagy, "szakembör" összerak, Benjámin kifizet majd irány haza! A mutatvány jól sikerült, de otthon már nem lehetett felemelni az elejét a kocsinak. Aztán nem akart leülni rendesen az egész és még sorolhatnám. A lényeg az, hogy szét kellett szedni az egészet és tulajdonképpen újra kellett építeni, hogy minden hiba megszűnjön. A gátlókat 5,5 centivel megrövidítették, a Lindor műhelyben pedig a gátlókat hozzáigazították. Hátul egyedi rugótányér került beszerelésre, amire azért volt szükség, mert az alvázból is ki kellett vágni egy kisebb darabot, hogy lent legyen a gép. Így meg lett erősítve az egész. Elöl 2 hátul 3 hurkás Rubena zsákokat találunk és Viair 480C kompresszor termeli a levegőt. A vezérlés is egyedi elképzelés alapján lett megcsinálva. Egy rozsdamentes lemezből kivágott lap illeszkedik a műszerfalba, amit VTN technológiával karbonoztak be és a liftekben használt kapcsolók lettek beleszerkesztve. A kijelzőt egy barát készítette, ami teljesen egyedi gyártás és programozható is. A rendszer végre rendesen működik és képes gyári magasságba emelni, illetve teljesen koppra engedni. A gyári kerekek helyére 18-as Land Rover Mondial görgők kerültek módosítókkal és 205/35-ös gumikkal. Az építést olyan apróságok egészítik ki, mint a sötétített első lámpák, a sárgára fóliázott indexek és a piros hátsó lámpák. A krómozott díszrács ma már matt fekete és a bal első sárvédő karbonmintás VTN-t kapott. A motor gyári maradt, hiszen mégiscsak ez a hétköznapi verda! Tulajdonképpen ugyanaz történt mint az esetek nagy részében, a különbség csak annyi, hogy már maga az alap sem szokványos. Szép munka!