Sikeresen eljutottunk a kompig, a papírokkal és a saját foglalással minden rendben volt. Szerencsénkre nem vettünk hálófülkéa jegyet, mert a hajón zsebbe fizetve 100€-t spóroltunk a helyben foglalásással! A hajón egyébként sült bárány tettünk és jót aludtunk, reggel kilencre pedig már Afrikában voltunk, tehát sikeresen megérkeztünk a célkontinensre.

Első dolgom volt, hogy keressünk egy szervizt, eközben sikerült bezárnom a kulcsot is az utastérbe. Egy óra ment el vele, hogy feltörjük a saját kocsinkat, hogy gyorsan tovább tudjunk indulni, az ajtó felfeszítésével és cipőfűzővel valamit gyorskötözőből készült speckó szerszámmal oldottuk meg. Több szerviz is volt az úton, megálltunk az egyikben ahol megmondták, hogy a váltót le kell venni, de hogy ők ezt nem tudják megcsinálni. Megadták egy marokkói-spanyol specialista címét, vigyük el oda a kocsit ott biztos megcsinálják.

Így is tettünk, átkalandoztunk Mellilla város gyönyörű mediterrán részein és megtaláltuk a szervizt. Kb. egy óra alatt kint volt a váltó, szétszedték és láthatóan a nyelestengely fő csapágygolyós kosara hullott szét, valamint a kuplung-kinyomócsapágy persely is megsérült. Ezt követően megalkudtunk az árra - amit leírtak papírfecnire írtak, ez volt a hivatalos ajánlat - és elkezdődött a váltó javítása. Darabokra szedték szét az egész váltót és Pajerohoz gyakorlatilag polcról szedték az alkatrészeket. Egy másik váltót is szétszeretlek, amit valami kamrából hoztak elő és abból is át abból vettek át a tengelyhez alkatrészeket, csapágyat. Persze egy jó részük nem stimmelt, ezeket az emeleten lévő gépműhelyben átalakították át. De voltak olyan alkatrészek amiket szó szerint le kellett gyártani az esztergapadon.

A szerelés-javítás során egy másodpercre sem tűnt számunkra úgy, hogy egy cseppnyit is aggódnának afelől, hogy ők ezt a váltót össze fogják tud rakni úgy, hogy tökéletesen működjön. Ezt a szerviz vezető még azelőtt megmondta, hogy az egész művelethez hozzákezdtek volna. Akkor még kicsit kételkedtünk - vagy inkább nagyon - de ahogy haladt a javítás, egyre biztosabbak voltunk benne, hogy itt hiba nem lesz. Nagyon szakszerűen végzik a munkát, elképesztő precizitással dolgoznak, ugyanakkor kifejezetten, lassan nem kapkodva. Mediterrán, latinos, ráérős stílussal szépen, kényelmesen dolgoznak viszont ezt folyamatosan teszik.

Egy alkalommal tettünk ki a lábunkat a műhelyből, visszatérve viszont azt vettük észre, hogy eltűntek a műhelyből és bezárták a kaput. Akkor még nem tudtuk, csak sejtettük hogy a kétórás szieszta kezdetét vette. Nem örültünk neki de nem volt mit tenni meg kellett várni. A szieszta az szieszta. Ezt itt nagyon komolyan veszik, ha egyszer pihenni kell akkor pihennek, mese nincs.

Úgy alakult, hogy estig nem végeztek a munkával, ezért a szervizvezető elvitt minket egy olcsó szállodába. A hely teljesen rendben volt, az erkély a tengerre és egy hatalmas várra nézett,  valamint egy óriási pálmaligetre. Csodálatos volt a kilátás és a környezet a város hihetetlenül tiszta - Budapest is megirigyelhetné hogy milyen körülmények vannak itt!

Egyébként a műhelyre visszatérve elképesztő, hogy milyen autókat javítanak itt. Az új hetes BMW-től kezdve az M-es Mercin át a Patrolig mindent! A városban járkálva tapasztaltuk is, hogy rengeteg terepjáró van, aminek több, mint a fele Pajero, vagy valamilyen japán márka. Nem csoda, hogy bőséges alkatrészellátás, ráadásul a műhely egy ipari park közepén van. Legalább hat rendőrmotort, négy rendőrautót és különböző luxusjárműveket és temérdek használt autót szerelnek szimultán. Mindezt főként a műhely előtti óriási területen: tél van, januárban itt a hőmérséklet délelőtt tízkor már 20° környékéig kúszik fel, van nem csoda, hogy mindenki inkább az udvaron ügyködik. A szerelők úgy járnak át egyik műhelyből a másikba alkatrészért, vagy szerszámért, mintha csak otthon az egyik szobából mennének át egy másikba. Egy darabig próbáltuk követni, hogy melyik műhelyben ki dolgozik, vagy melyik szerelő melyik műhelyhez tartozik, de ez követhetetlen.

El sem tudjuk képzelni, hogy egy adott gépet tulajdonképpen melyik műhely csinálja.  Egy autóval legalább két-három ember foglalkozik, körbeállják, tanácskoznak, mindenki hoz ezt-azt, hozzátesz valamit a javításhoz és elképeszten eredményesen dolgoznak. Felejtse el mindenki, hogy itt barkácsolás folyik, ez egyáltalán nem igaz. Óriási az együttműködés a műhelyek között és csak kívülről tűnik úgy, hogy káosz van. Két négyzetkilométeren mintha csak egy óriási autópiacon lennénk. Vannak, akik csak megállnak, kövekkel kitámasztják az autójukat, aláfekszenek és a műhelyből csak szerszámot bérelnek és maguk szerelik meg, amit kell.

A műhelyek több szekrénnyi diagnosztikai műszerrel rendelkeznek, mindegyikük rendkívül felszerelt, de a körülmények azért nem kórháziak. Ami nagyon fontos, hogy mindig, mindenki mindenről előre megállapodik és megalkuszik az árban. Ha ezt valaki elfelejti megtenni, később bármekkora összeget mondhatnak és ha ezt nem akarja a delikvens kifizetni, akkor legtöbbször rendőrt hívnak, mert óriási vita és üvöltözés alakul ki.

A rendőr pedig mindenkit helyrerak, van is tekintélyük odakint: ennek megfelelően mindenhol rend van nyugalom, félelemre vagy aggodalomra abszolút semmi ok. Mindenki nagyon kedves, mosolygósak és vidámak az emberek, örülnek az életnek. Nekünk semmi dolgunk nincsen, csak annyi, hogy ülünk a műhely közepén vagy kint a placcon, ahol szerelik a temérdek autót.

Fogjuk a kis kempingszéket és figyeljük a mozit ami körülöttünk zajlik. Az udvart átszeli egy út, ahol az arabok folyamatosan gyalog rohangálnak, nem tudni hova és miért. Tegnap is és ma is csak mennek és mennek, de a végét sem látni hogy hová, vagy hogy honnan. Mintha egy nagy hangyaboly lenne az egész, vonulnak folyamatosan, döbbenet a látvány. Mindenki Marokkó felé igyekszik.

Kisebb-nagyobb viszontagságok közepette, sokadik tesztelésre és több próbálkozás után végül elkészült a váltó. Mire ki tudtunk állni a műhelyből, hogy leteszteljük az udvaron a kocsit gyakorlatilag ránkesteledett ismét. Mindenki nagyon boldog és elégedett volt, amikor a tesztelést követően jól működött a váltó és minden fokozatot hibátlanul, hang nélkül vett. Megalkudtunk a végárban, belealkudtuk a kerékcserét is, plusz a kocsit is átvizsgálták, a motort is leszervizelték (persze csak alapdolgokat ellenőriztek úgy általánosságban).

Mielőtt útnak indulunk Marokkóba az éjszakába, csináltunk közös képeket, a szerelőknek adtunk pár ajándékot - cipőt, kesztyűket - természetesen olyanokat, amik a szervizekben jól jönnek. Végül a nagy boldogságban jól átöleltük egymást és elhagytuk a műhelyt, gyorsan megtankoltunk nem kevesebb, mint 60 eurócentért / liter árfolyamon. Teletömtük a kannát is, megszabadultunk a két felesleges defektes keréktől, megkerestük a marokkói határátkelőt és beálltunk a sorba.  

A határ gyakorlatilag fél kilométeren belül van a központtól. Rengeteg a seftes is, akik mindig valamivel megkörnyékezik a kocsit, a rendőr minket is óva intett, hogy ezekkel véletlenül se vegyük fel a kontaktot. Lassan haladunk de folyamatosan. Útlevelek már kézben az előre megírt papírok bekészítve az útlevelk közé, amiket még a kompon töltöttünk ki.

Nagyon izgatottak vagyunk a határátkelés miatt, hiszen csak most léptünk be az igazi Afrikába és indulunk bele az éjszakába és nyomjuk ameddig csak tudjuk. Az életjeleket adtunk leadtuk magunkról a többieknek akik most már legalább két napra előre előttünk járnak. Tudjuk, hogy nagy lemaradás és most csak magunkra vagyunk utalva.

Az igazi kalandok még csak ezután jönnek. Vár ránk Afrika!

Budapest-Bamako. Ki ne gondolkozott volna még el, milyen lehet csak magadra számítva két hetet csapatni a sivatagban? Nos, mi rendesen bevállaltuk! Az előzményekről itt olvashatsz!