Valóban, egy korábbi írásom már szólt a rezgéscsillapításról, és itt-ott talán említést tettem a kábelezés fontosságáról is. Ez a néhány sor tehát első pillantásra talán ismétlésnek tűnhet, de amellett, hogy elhanyagoltságuk okán nem lehet eléggé hangsúlyozni ezen összetevők fontosságát, igyekszem azért új információkkal is ellátni az arra éhezőket.

 

Ami miatt billentyűzetet ragadtam az tehát, hogy rávilágítsak a kábelezés és a rezgéscsillapítás fontosságára – hogyan máshogyan, mint saját példán keresztül. Akik értenek a hifihez, tapasztaltabbak, nem győzik hangsúlyozni, hogy a kábelezés, illetve maga a beépítés éppen olyan súlyú „komponens” egy hifi rendszerben, mint a hangszórók, az erősítők, vagy a fej. Egész más ezt kimondani és megtapasztalni.

 

Néhány rövid gondolatban először talán a kábelezésről szólnék. Mint a hifi összes másik területén, itt is jellemző, hogy az átgondoltan kiválasztott elemek és végrehajtott beépítés jó irányba fogja befolyásolni a végeredményt. Egy-egy hiba azonban – bár lehet, hogy önmagában apróságnak tűnik – a többi aprósággal összeadódva már befolyásolja a végeredményt.

 

Lehet, hogy van, akinek újdonság, de egy kábel behúzásakor például oda kell figyelni a kábel irányára. Olyannyira, hogy sok kábelen meg is van jelölve a behúzás iránya, de amelyiken nincs, azt is úgy illik behúzni, hogy a jel abba az irányba haladjon, amelyik irányba a szöveg olvasható rajta.

 

Adódik a kérdés: miféle hifis hülyeség ez már megint, nem mindegy, melyik irányba indul el benne az a nyamvadt elektron…? Nos hát hmmm, sokszor nem mindegy. Az elemi szálakat ugyanis, amelyből a kábel készül húzással készítik. A húzás során pedig megváltozik az elemi szál anyagszerkezete, és hogy-hogy nem, ennek eredményeképpen egyik irányba kellemesebb lesz a kábel hangja, mint a másik irányba, feltéve persze, hogy a kábel elemi szálainak összesodrásakor erre odafigyeltek (a komolyabb kábeleknél igen).

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy ha véletlenül fordítva kötöttük be, akkor már nem is fog működni, csak előfordulhat, hogy más hangja lesz a helyes bekötéskor. Persze rendszer kérdése is a dolog, egy belépő szintű rendszernél nem várható el, hogy ilyen, tényleg nüansznyi különbségek észre vehetőek legyenek.

 

Hogy miért figyeljünk rá mégis? Egyszerűen igényességből. Sosem lehet tudni, hogy az ember mikor jut el a hifi építésnek egy olyan fokára, amelyiknél ez már nem ajánlás, hanem elvárás, és nem árt, ha akkorra ujjgyakorlattá válnak ezek a dolgok. Akik olvassák ezt a kis írást, azok például jó úton haladnak efelé… :o)

 

Még egy nagyon fontos dolog a kábel irányával kapcsolatban: tekintettel arra, hogy a kábel - csakúgy, mint a hangszórók, vagy az erősítők – bejáródik (bizony!), és az igazi képességeit a bejáródás után mutatja meg, az egyik irányba bejáródott kábelt már ne kössük be a másik irányba. Erre főként RCA kábeleknél érdemes odafigyelni, hiszen ez ritkábban van egyedi méretre vágva így autóból autóba tovább vihető, ráadásul ami hiba itt keletkezik, azt az erősítő a zenével együtt felerősíti (lásd gyújtászaj)

 

És hogy mit tud okozni egy kábelcsere? Éppen annyit, mint bármelyik másik komponens cseréje. Innen is látszik, hogy a kábel nem kevesebb, mint bármelyik másik alkotóelem: teljes értékű. Egy jó kábelnek nem az a feladata, hogy bármit is felerősítsen, vagy elnyomjon, kiemeljen, vagy lecsökkentsen hanem hogy a lehető legkevesebbet avatkozzon bele abba a jelbe, amit továbbítania kell. Egy jó kábelnek nem szabad saját hangjának lennie. Ennek megfelelően egy jó kábelválasztással – jó elektronikákat feltételezve – a frekvenciaátvitel egyenletessé válik, a kiemelések megszűnnek. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy akár új hangszerek, vagy új futamok jelenhetnek meg az ismert zenékben, a tér kinyílik, hirtelen megnő a szélessége, a mélysége, a magassága, és ha szerencsénk van, jópár zenésszel több is kezd ott játszani, esetleg jóval komolyabb hangszereket vesznek elő. :o)

 

Persze előfordulhat, hogy bizonyos saját tulajdonságokkal, „saját hanggal” rendelkező kábelek jól muzsikálnak egy-egy adott rendszerben. Ilyenkor jellemzően arról lehet szó, hogy a rendszerben jelen lévő hibák kiegyenlítik egymást. Vegyünk például egy olyan rendszert, ahol a magas hangok fátyolosak, lagymatagok. Ha emellé sikerül olyan kábelt választani, ami éppen kiemeli a magas hangokat (vagyis inkább az alacsonyabb tartományokat elnyomja, hiszen kábel hozzáadni nem tud a már meglévő jelhez, csak elvenni belőle), az eredmény kielégítő lehet – de ne feledjük, hogy egy rendszerhibát egy másikkal korrigáltunk. Az eredmény kielégítő lehet, de nem optimális…

 

 

Oké, oké, kábeleken túlvagyunk. Ezt még sikerülhet letuszkolni a mindennapi júzer torkán, lenyeli a békát, erőt vesz magán, kinyitja a bukszát, és guvadó szemmel fizet súlyos tízezreket, közben őszintén reméli, hogy jól döntött (nyilván akad egy-két jóbarát a környezetben, aki teljes értetlenséggel magyarázza, hogy ne üljön fel ennek a humbugnak, egyik kábel olyan, mint a másik, a hatvanas izzó sem sértődik meg, ha nem arany, hanem a lehető legolcsóbb alumínium kábelen kapja az energiát…). De jön a következő „értelmetlen” projekt: a rezgéscsillapítás/szigetelés.

 

Ez az, amit tényleg csak az úgymond „fanatikus” autóhifisták használnak, akikre – ha a téma szóba kerül – kb. úgy néznek, mintha legalábbis gyógyszert kellene szedni erre a bajra. Akik viszont hajlamosak elhinni, hogy a szigetelés igenis változást okoz, netán hallottak is olyan rendszert, amiben van ilyen, azok pedig lemondóan legyintenek, mondván az ő rendszerük nem olyan jó és drága, amúgysem hallatszik, fafülük van, és különben is rettenetesen drága. És persze nem lehet átvinni a következő autóba sem, meg mi van, ha összetörik a kocsi stb. Számtalan „érv”, zéró tapasztalat.

 

A legjobb az, amikor a legyintő a következő mozdulattal százezerért vesz egy felnigarnitúrát a kocsira, mert mennyivel kevesebb lesz a rugózatlan tömeg (egy alsóközepes családi autónál kerekenként másfél kiló… tényleg olyan sokat számít?). Szóval ott tartunk, hogy minek ez.

 

Jó hírem van: MINDEN rendszeren meghallatszik, az aprópénzért vehetőn is. A fejről hajtott tízezer Forintos hangszórókon is. És ha szigetelés, vagy legalább egy alapos rezgéscsillapítás nincs, egy idő után hiába cserélgeti az ember a komponenseit egyre jobb és jobb minőségűekre, egyszerűen nem fogják hozni az elvárt eredményt. Ellenben ha van, a meglévő komponensek árához nyugodtan hozzáadhatunk egy 1.5-3X-os szorzót, ami a végeredmény tekintetében a minőséget illeti.

 

No de mit hall az ember a projekt végén? Agyon dolgozza magát, és amikor beül, az első pár másodpercben, az első pár taktusnál szinte semmi változást nem tapasztal…

 

Mivel olvasta már, hogy a leszigetelt ajtó kvázi zárt dobozként viselkedik, az első elvárás, ami megfogalmazódik, hogy több mélye legyen. (Az emberek első reakciója az esetek döntő többségében a hifi területén amúgy is ez: sok mély = jó hifi.) De valójában ennél sokkal több történik, és amikor ez tudatosul, az érzés olyan, mintha a hallgatót fejbe kólintották volna...

 

Az egész frekvenciatartomány (nem csak a mély!) feltisztul. Brummogásból, dudorgásból hirtelen kottázható basszusszólamok lesznek, a hangszerek elkülönülnek, a zene hangsúlya áthelyeződik. A mélytartomány nem lesz erősebb, mégis erőteljesebbnek érződik, az alsó tartományok hirtelen óriási energiával, ugyanakkor tisztán szólalnak meg, de előfordulhat az is, hogy bizonyos esetekben éppenhogy „csökken” a mélytartomány intenzitása. Ennek az a magyarázata, hogy azok az interferenciák, amelyek a hallgatási pozícióban hangnyomás-növekedést okoztak, most megszűnnek, ami által megszűnik az addig tapasztalható kiemelés. Más esetekben ennek épp a fordítottja történik: megjelennek, vagy energiával kezdenek szólni olyan tartományok, amiket addig inkább csak sejteni lehetett, hogy ott vannak.

 

És mi történik fentebb? Tekintettel arra, hogy a mély- középmély tartomány a felharmonikusai révén hatással van a magasabb regiszterekre is, ezeknél is tapasztalható az alacsonyabb oktávokat érintő feltisztulás, ami által a hangszerek pozíciója pontosabb lesz, a színpadon a mozgás precízebben nyomon követhető. Pont mint egy egylépcsővel komolyabb rendszerben, a már jól ismert rendszert mintha ismét kicserélték volna.

 

Felmerül a kérdés: milyen anyagot használjak? A válasz egyszerű: a lehető legjobbat. Pont. A nem kifejezetten autóhifis célú anyagokat el kell felejteni, ami nem erre való, az ide nem lesz jó, erre kár is szót vesztegetni. Sok olyan hifis termékként értékesített anyag van, amelyik felébe-harmadába kerül, mint a piacvezető márkák termékei (neveket direkt nem írok, nem célom a reklámozás). Sokszor a drága termékek árcímkéin látható nullákkal egyenesen arányos a hőbörgés hangereje, mely szerint mennyire fölösleges ennyit kiadni, mikor olcsóbban sokkal jobbak vannak. Aztán kiderül, hogy a tapasztalatok szerint az olcsó anyag két rétegben már „majdnem olyan”, mint a drága. Három, vagy több rétegben meg már hű meg ha, és még mindig nem kerül annyiba, mint a drága termék....

 

Nos, amellett, hogy egy-egy szigeteléssel kétszer, netán háromszor annyi időt kell eltölteni, csak egy pillanatra gondoljunk bele: manapság az autógyártók ha két fillért tudnak fogni a tervezés és gyártás során az anyagok kispórolásával, azt megfogják, nyilván nem véletlen, hogy gyárilag nem borítják be rezgéscsillapító anyaggal az ajtókat, csak egy-egy tenyérnyit biggyszetnek oda a lemez közepér (jobb esetben). Nos ez a spórolás jellemző az ajtózsanérokra, ajtóhatárolókra is. Biztosak lehetünk benne, hogy azok sem arra vannak tervezve, hogy oldalanként 8-10 kiló plusz terhelést viseljenek el életük hátra lévő részében – leszámítva az úthibákat, amiknél egy-egy pillanatra ennek többszörösét kell elbírniuk. Bizony-bizony előfordul, hogy egy 4-5 milliós autó ajtaja az iszonyatos túlterheléstől elvetemedik és a tömítés ellenére elkezd beázni. A megfelelő anyag kiválasztásakor erre is figyelemmel kell lenni, kellemetlen, ha az embert a karosszériás gyakrabban látja, mint a gumis…

KATTINTS IDE A BEJEGYZÉSHEZ TARTOZÓ GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!