A történet ott kezdődött még teljesen naivan és reménykedve, hogy volt itt Carstylng-on egy Blog pályázat. Még 2014 év elején!

Azt a pályázatot én meg is nyertem és a kapcsolatfelvétel meg is történt a két fél között (Bg tuning és Én). Vagy is 3 mert az oldal szerkesztőjével is felvettem a kapcsolatot. A nyeremény ugyebár egy Supersprint sport futómű volt, de mivel az én autómhoz ez a cég nem gyárt olyat ezért kiegyeztünk egy vásárlási utalványban. Ennek összege 120.000Ft volt. Én egy Recaro sport ülést választottam aminek az ára kb 35.000Ft-al több mint az utalvány összege. Megbeszéltük a többlet költséget természetesen fizetem és még a postával vagy futárral sem kell vesződni mert ha hozza akkor én útközben átveszem tőle. Ezt az opciót a kedves Benda Gábor (BG tuning) le OK-zta. Elküldtem neki minden adatot e-mail-ben és vártam a válaszra. El telt 1 hónap, semmi. Eltelt 2 még mindig semmi jel. 2014 július 1-én írtam neki egy sms-t. A választ 6-án kaptam meg, hogy "jövő hét péntek, vagy hínak ha hamarabb". 18-án ismét írtam persze válasz semmi. Ez mellet persze volt e-mail is, de arra sem jött válasz, a telefont meg fel sem akarta venni.

Július 21-én megint írtam neki, hogy "Látom ebből már nem lesz semmi sem akkor inkább felejtsük el az egészet és megköszönöm a Carstyling.hu-nál a részvételt. Na erre jött válasz és fel ajánlott nekem valami 20.000Ft-os NO name ülést. Mondtam, hogy NEM. Erre az a lekezelő válasz jött, hogy " Akkor várnod kell, hogy behozzam mert a szállítás 25.000Ft". Rákérdeztem, hogy akkor megint mennyit kellene várnom, talán megint 3-4 hónapot. Erre már válaszolni sem méltatott ISMÉTELTEN.

Kapcsolatba léptem Quad-al, hogy segítsen nekem egy kicsit, ha lehet. Ő természetesen segített is, amiért 1000 köszönet. Neki a Benda úr azt mondta, hogy én a kezdetek óta nem is jelentkeztem. Mellékesen a mai napig megvan minden e-mail és sms amit én írtam és amit ő küldött.

Megint eltelt egy csomó idő mindenféle fejlemény nélkül. 09.04-én megint írtam neki. Semmi válasz

10.07-én is írtam. Természetesen semmi válasz. Telefonon meg nem ér éppen rá vagy fel sem veszi.

2015 03-11-én AMTS előtt megint írtam neki. Arra az a válasz jött, hogy " KI VAGY?" Amikor elmagyaráztam neki a  dolgokat akkor megint azzal jött, hogy majd egyeztetünk. Persze ismét SEMMI. A mai napig sem!

Telefonon (ha éppen felveszi) mindig azt mondja, hogy "nem ér rá", "a németeknél ünnep nap volt", "zárva vannak".... Szegedről nem megy ki az ember németekhez potyára. Legalábbis én megnézem, hogy mikor van ünnep nap.

Legutóbbi egyeztetésünkkor azt beszéltük meg, hogy ÉN írok egy e-mailt németül és majd ő továbbítja azt a németeknek ( Rieger tuning ). Ez persze nem történt meg mert én felvettem a kapcsolatot a Rieger-rel és ők annak ellenére, hogy ismerik nem kaptak tőle semmit.

Bocs a kicsit hosszú sztoriért, de már egy ideje megy a dolog. Folytatás mindenféle képen lesz. Minden történetnek van vége is, de szerintem az még arrébb van.

Addig is kedves Tuning-os barátaim. Akinek tanácsolhatom NE RENDELJEN a BG TUNING-tól semmit sem mert nagy valószínűséggel nem fogja megkapni. Ez sajnos másokkal is megtörtént.