dugig telt az új füves placc is

Már a tavalyi sikerekre alapozva is borítékolható volt, hogy rekordot dönt majd a Balatonfüredi Tuning Találkozó. A legnagyobb Balaton-parti autós összejövetelben idén sem csalódtunk.

Az immáron hetedik jubileumát ünneplő rendezvény szokás szerint a Kisfaludy Strand parkolójában zajlott, ahová már a reggel kilenc órás kapunyitást követően özönlöttek a többé és kevésbé átépített, főként hazai tuning gépek.

A terület elrendezésében némi újítás volt tapasztalható: a szervezők egy újabb hatalmas területet csatoltak a korábbi terephez, ahol frissen nyírt fűillatban parkolhattak le az autók. Az eredeti tervek szerint ez lett volna szépségversenyeseknek fenntartott placc, de a nagy létszám miatt végül egész egyszerűen megtelt ez is autókkal.

A résztvevők szinte megállás nélkül cserélődtek a helyszínen, a remek tavaszi időjárásnak köszönhetően pedig a motorosok közül is sokan választották kirándulási célpontnak a tóparti találkozót. 

az új feljárókkal az AMTS Scirocco is simán feljutott a színpadra

A rendezvényre tavalyhoz hasonlóan a Carstyling forgószínpaddal érkeztünk, ami ismét nagy népszerűségnek örvendett a tunerek körében. Itt debütáltak ráadásul az új, kifejezetten porig ültetett autókra optimalizált feljáróink is, így bármiféle pallózás, vagy óvatoskodás nélkül a porondra hajthattak a legmerészebben letett gépek is.

Autók terén nem csak tuning, de régió szerint is nagyon vegyes volt a felhozatal: láthatóan Füred népszerű célpont, hiszen a környékbeli vasak mellett most is rengetegen érkeztek a fővárosból, valamint az ország minden tájáról, így akár Sopronból, vagy Miskolcról is.

a VW Club Sopron több autója is ékesítette a felhozatalt

A fő programokat a DB Race által szervezett hangnyomásverseny, valamint a már említett autós szépségverseny jelentette. Utóbbi a mostanság egyre népszerű "odagurulós-beszélgetős" módszerrel történt, az egyik főszervező, Csaszi barátunk kellemesen besörözött műsorvezetése mellett nevet

Mindezt röpke gumiégetés/drift bemutató, valamint az elmaradhatatlan szexi autómosás szakította félbe, mindkét program esetén a Kalmár-Beck-féle rallye Lada főszereplésével. A zuhé idén szerencsére elmaradt, így egészen sötétedésig tartott a buli, melyet tavalyhoz hasonlóan az LCN röpke rapkoncertje zárt. A megfelelő hangulathoz pedig a Happy DJ's Team szolgáltatta a zenei aláfestést, egész álló nap.

Csaszi nem csak a mikrofonnal emelte a hangulatot

Részünkről remekül éreztük magunkat ez alkalommal is, amit egyedüli negatívumként említhetnénk fel, az néhány résztvevő viselkedése volt, a kijárathoz vezető betonos szakaszt ugyanis sajnos nem kevesen erődemonstráló pályaként értelmezték. Az 1.2-es motorokkal csikorogtatott gumik jelensége inkább csak vicces volt, mint idegesítő, de az összes kiállítót gumifüsttel beborító, vagy a látogatók közt kövér gázzal hajtó autók tulajdonosait talán jobban kellene szankcionálni a legközelebbi felvonáson.

Minden egyébről pedig beszéljenek a képek: részletek a galériában!

a legjobb helyre került

a DF Tuning több szép építést is kihozott

tömeg, az volt.

majdnem olyan jól nyomta, mint Csaszi ;)