Mercedes 280e AMG

Jóképű az öreg, pedig őszül már rendesen

Mercedes-Benz 280 E AMG. Elég jól hangzik, még akkor is, ha egy, a W123-as sorozatból való, már veterán autóról van szó, hiszen elmúlt harminc, 1982-ben gyártották. Vagy éppen ezért talán még inkább. Timo Auer autója, (aki amúgy Mercedesekkel foglalkozik, elég komoly a kereskedés+szalon), egy második szintű AMG tuninggal lett erősebb és drágább. Így annak idején a beszerzési ára 40 785 DM volt, ami közel megegyzett egy Porsche 911 árával. Persze ne felejtsük el, hogy a W123 sorozat legerősebb motorú csúcsverziója volt az AMG tuning alapja.

AMG W123 Mercedes

Barátom mahagónibarna-metál ugyanilyen fényszórós százhuszonhármasán ugyanilyen felni volt - igaz a motor 220d, és már több, mint 20 éve

A 2746 köbcentiméter hengerűrtartalmú motor gyárilag 185 lóerőt teljesített. Ehhez jöttek az AMG-féle finomságok. Sportvezérműtengely, polírozott szívócsövek és hengerfej-szívócsatornák, új kipufogó és sportlégszűrő. Mindezzel 25 lóerőt adtak hozzá az eredeti méneshez, így a végeredmény 211 lóerő - ne feledjük, hogy egy olyan korszakról beszélünk amikor a 200 lóerős autók rendkívül ritka madarak voltak.

Mercedes W123 AMG

Jó lenne krúzolgatni vele - nem olyan nagy baj, hogy túl van a 150 000 km-en

Az AMG-től jött jó néhány külső dísz is az autóra. Így a dekorcsíkok, a frontspoiler - mindez még a "műanyagkorszak" hajnalán. Ritkaságnak számítottak az autó Hella fényszórói is, amelyek nem a megszokott mintázatúak voltak. Az utastérben az AMG sportkormány (légzsák nélkül) jelentik a módosítást. A zene Blaupunkt kazettás fejegységből szólhat.

Mercedes W123 AMG 280E

Vajon vontattak vele valaha is?

A felnik az akkor divatos rácsos modellek, Rial gyártmány 7x16 col méretben, elöl 225/50 VR 16, hátul 245/45 ZR 16 gumikkal. A jobb kiállásért és élvezetesebb autózásért sportrugókat is beszereltek. Szép kor! Az autó hosszan volt eladó, most nem találtam az Auer-listán, így vélhetően 4 év után megtalálta azt a gazdáját, aki kicsengette a kitartott árat.

W123 AMG sportkormány

A gyári kormány még nagyobb volt

Mercedes AMG motor

Mercedes AMG tuning 280-as motor - csipről még nem hallottak!