Benzincső-csere, akár házilag. A kellékel, bilincsek és benzincső

Bár komoly bajt okozhatnak az öreg benzincsövek, a cseréjük mégsem kerül sokba. Ezért is javasoljuk, főképp idősebb autók tulajdonosainak, hogy rendszeresen ellenőrizzék, vagy ellenőriztessék a benzincsövek állapotát, hiszen a csere költsége töredéke egy leégett autó pótlási költségének. Főképp, ha a javítást-cserét a tulajdonos maga végzi, mert ez is olyan karbantartási feladat, amit csekély műszaki érzékkel és minimális szerszámkészlettel meg lehet oldani.

Benzincső-csere

A benzincsövek kétrétegű gumicsövek, a belső- és a külső csőhéj között szövet merevíti a csövet. Ettől erős és nyomásálló. A belső cső anyaga benzinálló, a külsőé a normál benzincső esetén nem az. Létezik kívül-belül benzinálló cső is, ilyeneket például az üzemanyagtankon belül alkalmaznak az autógyártók. A benzincsövek meglehetősen mostoha körülmények között ?dolgoznak?, hiszen sok meleget kapnak a motortérben. Emiatt idővel kiszáradnak, megkeményednek, majd porózussá válhatnak. A tönkremenetel ideje függ a környezeti terheléstől, a cső minőségétől, de általánosságban elmondhatjuk, hogy öt éves kortól már érdemes figyelni rájuk.

Benzincső-csere

Mikor a cső kiszárad, kevésbé rugalmas, így érzékenyebb a rezonanciára, könnyebben törik, sérül. A porózusság esetén áttizzadják a benzint. Legrosszabb esetben elszakad a cső, rendszerint közvetlenül a csövet rögzítő bilincs mögött ? ezt gyorsíthatja egy szakszerűtlen szerelés során túlhúzott bilincs is. A csöveket kézzel megfogva, ha már nehezen hajlanak, vagy kicsit megtörve a csövet felszakadozott a külső cső felülete, akkor megérettek a cserére. A bilincs környékén szakadozott csővég is a cserére szólít fel.

Benzincső-csere

Az autós boltokban a cső belső átmérője szerint lehet vásárolni új csövet. A cső méterre van, tehát a vásárlás előtt le kell mérni a cserélendő mennyiséget. Autómhoz 1,1 méter csövet vásároltam, valamint érdemes új bilincseket is feltenni, ezek is filléres alkatrészek, továbbá egy T-elágazást is vásároltam, gondolva rá, hogy az sem lehet mai darab. Mindezt egyben megvásárolva 3000 forint körüli összeget hagytam a boltban.

Benzincső-csere

A benzincsöveket a legjobb hideg motornál cserélni, hogy elkerüljük a tűzveszélyt. Ha nem nyáron cserélünk, hanem hideg időben, akkor érdemes egy kicsit mégis melegíteni a motort, hogy a leszerelés könnyebben menjen ? a hideg csöveket nagyon nehéz lehúzni a csővégekről. A cső leszedését a bilincsek oldásával kell kezdeni. Legyen kéznél rongy, esetleg egy kis üveg, edény, vagy spray-doboz kupak, hogy a kifolyó benzint felfoghassuk. Befecskendezéses motoroknál előfordulhat, hogy a tankszellőztető rendszer dugulása miatt nagy nyomás marad az üzemanyagrendszerben és viszonylag sok benzin távozik a lehúzott csövön.

Benzincső-csere

Mikor minden csövet leszedtünk, az eredeti méretek alapján szikével kiszabhatjuk a megvásárolt új csövet méretre. Érdemes még a leszedés előtt megnézni, hogy nem feszül-e valahol a cső, ilyen helyre kicsit hosszabb darabot szabjunk ? rendszerint először a csővégek mennek tönkre, és gyors javításként le szokták vágni a repedezett részt, így rövidülhet a gyári csőhossz. A csöveket leszedve ellenőrizhetjük a rendszerben lévő esetleges elágazások állapotát, mivel ezek műanyag alkatrészek, így öregszenek, érdemes cserélni őket, akkor is, ha látványra épek ? viszont elöregedve könnyen törnek.

Benzincső-csere

Felrakáskor ügyeljünk rá, hogy a csöveket az eredeti állapot szerint vezessük, és ne érjenek hozzá motoralkatrészekhez, ne nyomja őket a motorháztető, ne adjunk esélyt arra, hogy dörzsölődve sérüljenek. A csövek rögzíthetők más alkatrészekhez kábelkötegelőkkel.

Benzincső-csere

A csőcserék kapcsán érdemes az üzemanyagszűrőt is cserélni (ha két éven belül nem volt cserélve). Karburátoros autóknál ez viszonylag egyszerű feladat, befecskendezéseseknél viszont komolyabb a szűrő, rendszerint típusra szabott, így nem is olcsó. Az ok, hogy míg a karburátoros autók üzemanyag-rendszerében a nyomás 1 bar alatti, a befecskendezéses kocsiknál 2 bar körüli, amit a műanyagházas szűrők nem bírnak el. Így ilyet utólag se illesszünk be befecskendezéses autók üzemanyag-rendszerébe! Mivel a csőcsere időigénye egy óra körüli, így még szervizben sem olyan drága mulatság, hogy ne vállaljuk.