A Volkswagen Magyarország tavaly először megrendezett Golf-találkozója hatalmas sikerrel zárult, így nem ért senkit meglepetésként, hogy idén még nagyobb durranással készültek az őszi eseményre.

Az időpont ezúttal egy kicsit korábbra csúszott, a helyszín pedig maradt a jól bevált Hungaroring, melyet lényegében sikerült teljes egészében megtölteni. Kedvezett az időjárás is az eseménynek, kellemes napos, de nem túl meleg, igazi találkozós körülmények fogadták a résztvevőket.

A fő irányvonalat természetesen ez alkalommal is maguk a Golfok adták, az aktív részvételhez már hónapokkal az esemény előtt regisztrálhatott bárki, aki a sikerszéria valamely darabjával rendelkezik. A több ezer jelentkező közül azonban csak néhány száz autós számára nyílt meg a pálya mellett található paddock, ahová a legszebb és legkülönlegesebb hazai darabok állhattak - persze számos külföldi konszern-kollegával kiegészülve.

Tavalyhoz hasonlóan itt fent került felállításra a VW színpadja is, számos, az AMTS-ről, valamint Carstyling találkozókról ismerős installáció kíséretében. Az emelvény előtt elhelyezett, letakart autókat tartogató két forgóporond pedig már előrevetítette, hogy valami újdonság is be fog mutatkozni idekint.

VW Golf 7 Variant

Az elsőként leleplezett Variant - a megnövelt farrésztől eltekintve szinte mindenben az ötajtós modell paramétereit hozza, mind motorikusan, mind technikai jellemzőit tekintve. Csomagtere azonban hatalmas: 605 literével a Passat kombi rakodóterével vetekszik. A 4.5 milliós kezdőárral kínált "szerethető" típussal leginkább a céges flották terén kíván érvényesülni itthon a Volkswagen.

VW Golf 7 GTI

A hetes GTI kívül-belül gyönyörű, motorikusan pedig hagyományszerűen 2.0 literes turbós erőforrással szerelték. A GTI vérbeli sportautó, a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint pedig a VW biztos a dolgában a tudását illetően: aki ilyen jellegű autót venne és kipróbálja, biztosan ezt fogja választani - hangzott el. Mindezek mellé egy kicsit azért érdekes volt, hogy az ötajtós változatot leplezték le, ha már sportosságról beszélünk, talán a háromajtós modell jobb választás lett volna.

És valóban: délelőtt 10 órától a sajtó képviselői előtt, rá fél órára pedig a nagyközönség számára is lelepleződött az eseménynek apropót adó új Golf 7-es GTI, valamint a Golf 7 kombi változata, a Variant.

A "hivatalos" részt letudva, 11 óra körül felpörögtek az események. 26 egyen-Golf GTI-vel kezdetét vette a nemzetközi Castrol Cup sorozat Hungaroringre szervezett fordulója, az eseményeket pedig a második legnevesebb lengyel speaker narrálása mellett is követhették a nézők - tolmács segítségével persze.

A kupa versenyautói, valamint résztvevői külön, a látogatók számára is bejárható placcot kaptak a depó területén, ítt bárki beleszagolhatott egy kicsit a versenyzés illatvilágába is. Sőt, mivel a sorozat egyik támogatója a lengyel Playboy, a gyengébbik nem képviselőiből sem volt hiány: több cicanadrágos hosszú combú társalkodóhölgy flangált a Golfok között a pilótákkal, egy kis vérpezsdítést biztosítva a VW (érthetően) szolid hoszteszgárdája mellé.

Persze a tavalyi évhez hasonlóan nem csak a Castrolos Golfok körözhettek a pályán. Délután 2 óra magasságában a depóban parkoló összes autós számára adott volt a lehetőség, hogy ellenőrzött keretek között belepjék az augusztusban rendszeresen Forma-1-es autók által is koptatott aszfaltot.

A depóban található boxok is rengeteg érdekességet rejtettek, főleg a Volkswagenek világából. Golf járműtörténeti és oldtimer kiállítás, ingyenes VW gyorsszerviz és többféle shop várta az érdeklődőket, a tuning részleget pedig a Carstyling.hu / AMTS box képviselte.

Partnereink, a BG Tuning és a Gálffy Tuning standjai mellett ittt került sor az élő autóépítésre, aminek főszereplője ezúttal egy fekete Volkswagen Golf V-ös volt, mely aznap este már átalakítva hagyta el Mogyoród területét.

Az autókból kirakott GOLF-felirat (forrás: Volkswagen Magyarország)

A kinti programokat vezetéstechnikai pálya és tréning, valamint gokartozási lehetőség erősítette, mellettük pedig természetesen a színpad, ahol napközben több szépen átépített Golf is bemutatkozott a nagyérdeműnek. Nem volt történésektől mentes továbbá a lenti parkoló sem, ahol 534 jármű összeállásával rakódott ki sikeresen a GOLF felirat, mellyel a korábbi hasonszőrű (460 autós) Guiness rekord is megdöntésre került.

Zárásként a Hooligans másfél órás koncertje és a tombolasorsolás rakta fel azt a bizonyos pontot az i-re. Az idei nyereményautó egy patent állapotú kettes Golf volt, de mellette számos értékes ajándék is gazdára talált, így egy 300.000 Ft értékű Volkswagen bicikli, nagy értékű vásárlási utalványok, na meg egy csomó Castrol olaj.

Azt hiszem sokak nevében mondhatjuk, hogy ismét az év egyik legszínvonalasabb rendezvénye volt a Golf-találkozó, mely 200 forintos belépőjével még azoknak is remek programbaj bizonyult, akik nem ezzel a típussal - vagy akár nem is ezzel a márkával - rendelkeznek.

Reméljük az őszi rendezvényből hagyomány lesz és jövőre ismét hasonló körítés mellett ismerkedhetünk meg a VW újdonságaival.

További részletek több, mint 300 fotóval a galériában! További képekért nézd meg korábbi beszámolónkat is!