Április második hétvégéjén került sor a balatoni régió szokásosan egyik legnagyobb autós megmozdulására, a Balatonfüredi Tuning Találkozóra. Az immáron hatodik alkalommal létrejött rendezvény minden eddigi rekordot megdöntött.

A hosszú téli időszakot követő első igazán tavaszi hétvége sok mindenkit megmozgatott: a helyszínül választott Kisfaludy Strand parkolójában a nap közepére már egy talpalatnyi hely sem maradt az érkező autóktól. A mennyiséget jól tükrözni, hogy a járműveknek kiosztásra kerülő 400 db emlékmatrica már dél környékén elfogyott, az este hatos zárásig pedig még jócskán érkeztek be autók.

A nap folyamán összesen több, mint 700 gép és cirka 2000 látogató fordult meg a területen, mely hazai viszonylatban komoly eredménynek számít találkozók terén. Az autók mellett számos vállalkozás is képviseltette magát odakint, köztük mi is részt vettünk az idei szezonra teljesen felújított Carstyling forgószínpaddal, melyen igen sok autó pörgött a nap folyamán.

Programok tekintetében is számos lehetőség kínálkozott az idő konstruktív elütésére. A szokásos többkategóriás autó szépség- és hangnyomás versenyek mellett több vetélkedő, sexy car wash, valamint gumiégetés is volt, a színpadon pedig fellépett többek közt az LCN zenekat is, akikkel még mi is forgattunk egy klipet az ősidőkben...

Az autós felhozatal egyébként rendkívül vegyesnek mutatkozott, tény, hogy voltak gyáriasabb vasak is, de már csak a mennyiség miatt bárki megtalálhatta a saját tuningolt kedvenceit.

Több klub is megjelent a találkozón, közöttük örömmel fedeztük fel többek közt a Tuning Show-n rendszeresen vendégeskedő VW Club Sopron néhány autóját.

Az amerikai autós felhozatalt a DF Mustang is erősítette.

Többen érkeztek a határon túlról, például ez a hangnyomáson is induló Jetta.

Szép számmal voltak kint (számunkra) új építések is. Kevés az igényesen megépített Suzuki itthon, de ez a Swift rögtön a kedvenceink közé lopta be magát.

A felhozatalt erősítették a "Dolhai-ikrek" is.

A többiről pedig beszéljenek a képek, melyeket méretes galériánkban találtok. Részünkről egy jól szervezett, remek hangulatban eltelt napot tölthettünk el a Balaton-parton, ezúton is köszönjük a szervezőknek a meghívást. Jövőre ugyanitt találkozunk!