Ahogyan tavaly nyáron hírül adtuk, a Hennessey Performance a Bugatti Veyron Super Sport által 2011 nyara óta tartott csúcssebesség megdöntésére készül. Ez nem csak sikerült idén, de több másik rekordot is felállítottak!

A világ leggyorsabb sorozatgyártású utcai autójának járó címet február 9-én, 427.6 km/órával (265.7 mph) vehette át a texasi cég saját gyártmányú sportautója. A rekordot cirka két mérföldes mért futam során sikerült beállítani, melyet egy abszolút gyári beállításokkal rendelkező, 7. kiadású Venom GT-vel állítottak fel. A csúcsot eddig tartó Bugatti Veyron SS ugyan képes 431 km/órás végsebességre is, a gyártásba kerülő példányok v-max értékét azonban 415 km/órában limitálják, így cirka 12 egységgel hivatalosan is a Venom GT az új rekorder.

A Hennessey szerint pedig az érték akár lehetett volna több is, a kifutópálya 2.9 mérföldes hossza most ennyire volt elég. A Bugatti tudását 2010-es "hatalomátvétele" idején a Volkswagen privát tesztpályáján mérték, mely egy 5.6 mérföldes egyenest is tartalmaz. A Venom GT ilyen távon jó eséllyel teljesített volna 275 mph, azaz 442 km/óra (!) felett is.

A Venom GT ikerturbós, 7.0 literes, 1,244 lóerős V8-asa brutális gyorsulást garantál. Az 1.3 baron töltő csigák 1.564 Nm nyomatékot szabadítanak rá a hátsó kerekekre, mely szinte kilövi a karbonból készült kasznival szerelt, a Lotus Elise-re már csak vonalaiban hasonlító sportautót. Az Venom GT tömege mindössze 1.244 Kg, így minden egyes kilójára pontosan 1 lóerő jut.

A februári mérés további kimagasló eredményeket is hozott. A mindössze 13.63 másodperc alatt elért 300 km/órás sebességgel a világ legjobban gyorsuló gépjárműveként is ünnepelhették a GT-t. Ezzel A Koenigsegg Agera R-et taszították le a trónról a texasiak. A legjobb negyedmérföldes idő egyébként 10.29 másodperc volt, a félmérföldet 15.22 szekundum alatt abszolválták, a célvonalat pedig 329 km/órával lépték át.

Ez pedig még nem minden: habár a Guiness csak a fenti, km/órában mért rekordokat hitelesítette, a Venom GT egy nemhivatalos rekordot is felállított. A többnyire csak az USA területén mérvadónak számító 200 mérföld/óra legjobbját, 14.51 másodperccel szintén a Hennessey tudhatja be magának, mellyel szintén a Koenigsegg idejére vertek egy jó három másodpercet. Összehasonlításul, ebben a kategóriában a Bugatti Veyron SS már a fasorban sincs 22.2 másodperccel.

A Hennessey természetesen nagyon büszke az eredményekre, a többszörös csúcstartó hetedik generációs Venom GT-ből pedig egy 29 darabot dobnak majd piacra. 1.2 millió dolláros (276 millió HUF) vételára ellenére a széria egyharmada már el is kelt, a friss sajtóközleményeknek köszönhetően pedig minden bizonnyal hetek sem kellenek majd az összes példány eladásához.

A Venom GT-vel számos cikkünkben foglalkoztunk már a 2007-es koncepció, vagy a 2010-es gyártásba kerülés óta, minderről az alábbi linkeken találtok részletes infókat.