A durva kerékdöntésen alapuló stílusirányzat immáron nem új keletű dolog. Na de mi van a HellaFlush-on túl? Aki kicsit is benne a van a témában, rögtön rávágja, hogy a HellaFail. Jpánban van azonban, ami még ennél is betegebb!

Mielőtt továbbhaladnánk, tisztázzuk az alapfogalmakat: a HellaFlush a kerék megdöntésével, és a sárvédő szélesítésével járó brutális ültetést jelenti. A világon egymástól függetlenül rengetegen alkalmazták már, a találó nevet azonban a sztori szerint 2003-ban kapta, mikor egy hawaii tag, az ily módon lerakott gépet megpillantva ezzel a kifejezéssel foglalta össze a látottakat.

Mindebből aztán három további "Flush" stílus született, ezeket az alábbi szemléltető ábra jól mutatja.

A HellaFail a HellaFlush "továbbfejlesztett" változata, ahol a keréknek komoly terpesztést is adnak, így a guminak már csak egy kisebb felülete érintkezik az aszfalttal - a stílus, az autó használhatóságára valamint az abroncs élettartamára mért negatív hatásaival oldalakat tölthetnénk meg, így erre inkább nem térnénk ki.

Ha pedig még ennél is tovább merészkedünk, akkor jutunk el az Oni Kyen-hez, vagy Oni Camber-hez. Mint általában minden hasonlóan beteg dolog, ez is Japánból származik, az "Oni" egyébként lefordítva démont vagy szörnyet, a "kyan" pedig hajlást jelent.

A kifejezést előszeretettel használják a Hella stílusban ültetett vasakra is, az igazi Oni fanatikusok azonban nem érik be efféle alapszintű bohóckodással. A használhatóság ez esetben már végleg háttérbe szorul, a lényeg a kerék lehető legdurvább, a vízszinteshez lehetőleg minél közelebbi megdöntése. A mutatvány gyakorlatilag egy kitört kerék látványát idézi: míg a HellaFlush és a HellaFail esetén a felni pereme szinte összeér a sárvédő ívével, itt mélyen bent fekszik a lemez alatt, az autó teljes súlya pedig négy penge-vékony, gyakran 3-4 cm-esnél nem szélesebb (!) csíkra koncentrálódik.

A két Hella stílus gyakori velejárója a használat közben tapasztalt szikrázás, az Oni esetében viszont ez szinte állandó jelenség - a gumival együtt a felni belső pereme is igen gyorsan kopik, az igazán advanced tunerek pedig az egészre air-ride-al is rásegítenek, így bőven kaphat az egész alváz is a karistolós mókából.

Ennyire brutális terpesztést természetesen egyetlen létező futóművel sem lehet véghezvinni, így a stílus a tengelyvégeken speciális átalakítást igényel. Egy konzol segítségével a kerékcsapágyakat kijjebb húzzák, és gyakorlatilag felfelé fordítják, a szögnek pedig csak a kerék mérete szab határt, az ugyanis nem túl szerencsés, ha a lengéscsillapítót is túlzottan radírozza a gumi...

Az Oni Kyan értelmét - számos hasonló japán esethez hasonlóan - felesleges keresgélni. Extrémnek extrém, kinézni, ezen a szinten már nem néz ki jól, viszont egy kandi kamerás felvételt a szigorított KPM vizsgán egészen biztosan megérne hahota

Aki pedig azt gondolta, hogy ennél már semmi nem lehet betegebb: nem, ez nem padkázás, íme egy csodálatos pozitív kerékdőlés!

Végezetül pedig néhány Oni Kyan videó. Egészségetekre.