Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Bár számunkra az utómunkálatok még javában zajlanak, hivatalosan már egy hete bezárta kapuit idei évadnyitó rendezvényünk, a Tuning Show 2008. Az extrém időjárás ellenére hatalmas sikert aratott show nem csak itthon, de nemzetközi szinten is egy igen nagy lépést jelentett a hazai tuning életet illetően!

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Több, mint fél év megfeszített munkájának eredménye vált realitássá március 22-24. között Budapesten, a Hungexpo területén. A szegedi szezonnyitó show-k folytatásaként, a fővárosba költöztetett rendezvénnyel messze túlléptünk mindazon, amit eddig valaha is szerveztünk – hatalmas rizikó mellett, gyakran erőnkön felül vállalva hoztuk létre a Show-t, mellyel a környező országok mellett végre hazánk is belépett a nagy nemzetközi tuning kiállítások helyszíneinek sorába. És amit itt láttatok, csupán az első lépés volt!

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A Show összesen 12.000 fedett, és 20.000 szabadtéri négyzetméteren került megrendezésre, mellyel csaknem 3-szorosan szárnyaltuk túl a szegedi Hangár teljes területét – színvonalban és látnivalókban pedig már egy napon sem lehet említeni a rendezvényeket. A B és D pavilon több, mint 120 kiállító cégnek és klubnak adott otthont, akik valóban a maximumot hozták annak érdekében, hogy a show minden eddigi próbálkozásunkon túltegyen. Szebbnél szebb, nagyon komoly standokkal és autókkal készült szinte kivétel nélkül mindenki a szezonnyitásra, a tavalyi és az idei felhozatal között pedig szinte alig-alig volt átfedés, a már ismert kiállítókat tekintve is: a legtöbb autó vagy átépült, vagy teljesen új érkezett a helyére.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A legnagyobb újdonságot pedig azon nemzetközi cégek standjai és autói hozták, akik már első alkalommal bizalmat szavaztak kis hazánknak. Közülük is kiemelten említeném a KW-O.CT közös területét, melyet a hazai hivatalos képviselet, az O.CT Tuning Hungária Kft-nek köszönhetően, a minőségi tuning tucatnyi példájával töltöttek meg. A beharangozott gépeken túl - számos osztrák és német csúcsgép mellett - a fő meglepetést a KW vadiúj Audi R8-asa jelentette, mely hazánk előtt egész Európát tekintve is igen kevés helyen fordult még meg; valamint természetesen ne feledkezzünk meg a világhírű mobil-standról sem, melynek alapját a KW kamionja képezi.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Szintén kitett magáért a Pioneer hazai képviselete, aki egyenesen Spanyolországból szállított hazánkba igen exkluzív és különleges demóautókat, ne feledjük a FUEL világhírű kamionját és standját, belga GR8 magazin demóautóját, az angol Wolfrace Wheels képviseletét, az osztrák cégeket, akik többek között két gyönyörű Skyline-nal ajándékozták meg a közönséget, a román és szlovák címlapautókat, vagy a két holland Skyline-t…

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A közel sem teljes nemzetközi lista mellett - mintegy védjegyként – ismét vendégünk volt öt, a Halálos Iramban filmekben eredeti használt autó is, melyek első alkalommal jártak a fővárosban, valamint a Vissza a Jövőbe c. film eredeti időgépében, a deLorean-ban is lefotóztathatta magát bárki, egy Fast and the Furious logós póló áráért cserében.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A hazai felhozatalt tekintve szinte kivétel nélkül említhetnénk meg minden kiállítónkat: vendégünk volt az East Block csapata, akik a helyszínen forgatták TV-műsoruk anyagát, a show második R8-asát, dragbike-ot, valamint színpadot hozott a helyszínre a Dragracing.hu csapata, a Blaupunkt demóautóját a Boombasstik, három exkluzív autót sorakoztatott fel a Hamann Motorsport Hungary, szintén három, csúcsra hangolt amerikai szörnyeteggel érkezett a Mustangcars csapata; a Magyar Drift Szövetség és a Futam.hu közös standján többek között a KES Mustang autóit lehetett megcsodálni, szintén új USA autókat és egy Aston Martint hozott a Zsaneer Customs, gyönyörű egyedi építéseket a Füzestuning, a VS Tuning Club, valamint a Pimp my Ride csapata, exkluzív hotrodot a Rod and Custom magazin… de említhetnénk a Factory Racing kamiont, a Shaker Cocktails luxusautóit és még megszámlálhatatlanul sok céges és magán autót, akik a rendezvény fényét emelték. A belső területeken csaknem 300 kiállított jármű volt megtekinthető!

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Akiket a félreértések elkerülése végett külön kiemelnénk, a Totalcar team, akik a rendezvényről végig hírt adtak blogjukban – a csapat szánt-szándékkal a kiállítás legrondább standjára hajazott, amit az ujjnyi vastag porral borított, kéznyomos autókkal, valamint a rozsdás kipufogókkal és táblákkal feldíszített építménnyel sikeresen teljesítettek is. A humort, bár sokan nem értették, mi nagyon is értékeltük, de aki azt gondolná, hogy mindezt a kiállítás leghangosabb autójának címét elnyerő Fusion Transporter közvetlen szomszédságával tettük, nos az téved :)

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A rendezvény show jellegét a – szó szerint – folyamatos programok biztosították. A show beltéri nagyszínpadát a FUEL világhírű, Car Catwalk Stage névre hallgató építménye jelentette, melynek különlegessége a közepén található forgó elem, mely kifejezetten autók bemutatására lett kitalálva. A színpad fő attrakcióját az angol FUEL Girls Show jelentette, napjában három alkalommal, kivétel nélkül színültig töltötte a küzdőteret és a lelátókat. A lányok hihetetlenül színvonalas előadásokkal és rendkívül forró hangulattal örvendeztették meg a nagyérdeműt, aki látta őket, minden bizonnyal egy életre megjegyezte a FUEL nevét.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Szintén nagy sikert arattak a CKM szépségversenyes lányai is, melyek közül 7 fordulón keresztül, kitörő ovációval választotta ki a közönség a továbbjutó hölgyet. A szombati nap pedig egy külön meglepetést tartogatott: a Misso divatbemutatója során hazai playmate-ek sorakoztak fel a színpadon! A női bázisú programok mellett pedig több koncert, valamint az autó szépségversenyek díjátadói is itt folytak – közülük az amatőrök egytől egyig felhajthattak a színpadra, és néhány mondat erejéig bemutathatták autójukat a népes közönségnek. Szintén itt kapott helyet a KIA Magyarország nyereményjátéka is, minden nap egy szerencsés kiválasztott nyerte meg egy hétvégére a gyárilag tuningolt Cee’d demóautót.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Amikor a színpadon szünet volt, a kültéren felépített drift pályán beindult az élet: 4 ország versenyzői, köztük a 2007-és francia bajnok, Andreas Distel, valamint Európa legjobb női drifterének titulált Deborah Lopez tartottak bemutatókat, és természetesen drift taxizást. Három csúcsra járatott Skyline és két Nissan Silvia ülésében adódott lehetőség kipróbálni, mire is képes egy japán drift versenyautó, mellettük pedig hazánk fiai is megmutatták, mi a magyar virtus: bátran kijelenthetjük, Radír, Puci és Zeusz a BMW-kkel nem csak, hogy tartották a szintet, de igen gyakran sokkal profibban adták is az ívet, mint a külföldi versenyzők! Ezúton is nagy köszönet nekik, amiért bármiféle ellenszolgáltatás nélkül, csak a hazai közönség szórakoztatása kedvéért vállalták a bemutatókat!

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A történethez még annyi hozzátartozik, hogy a rögtönzött drift pálya szinte ette az autókat: a hétfői nap végére a japán vasak közül három, hazai szinten pedig Zeusz és Radír autója adta meg magát… a kültéri programok sorában került még sor a Goodridge igen színvonalas Streetfighter Showjára, valamint az IMI Team elmaradhatatlan gumiégetési bemutatójára is.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A drift pálya szomszédságában került sor az év első tuning találkozójára, mely – elsősorban a szombati özönvíz és hóesés miatt – sajnos egyáltalán nem úgy sült el, ahogy terveztük. A reggeli fejetlenségben mi is több hibát vétettünk, és az sem volt meglepő, hogy a vízben a regisztrált autók kevesebb, mint egyharmada merészkedett csak ki a helyszínre. A találkozós autók behajtására szolgáló Galopp kapu ilyen időjárási viszonyok mellett a lehető legrosszabb választásnak bizonyult, így másnap már mindenkit a VIP kapun engedtünk be.

A vasárnapra tervezett hangnyomás versenyt szerencsére megkímélte az időjárás, így a döntős szépségversenyes autók zsűrizésével együtt ez gond nélkül zajlott. Hétfőn újra esett, viszont szerencsére hamar el is állt, így a díjkiosztó már gond nélkül zajlott.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A műsorokat a pavilonokban felállított óriás kivetítők segítségével is soron követhették a látogatók, így senki nem maradhatott le semmiről akkor sem, ha éppen nem a helyszín másik csücskében tartózkodott. Számos hazai híresség is rendezvényünk vendége volt, említhetnénk közülük Gáspár Lacit, aki két autóját is a helyszínre hozta, de itt volt Karsai Zita is, számos hazai Playmate, a Való Világból Frenki és Varga Andi (Kismocsok) és még nagyon sokan mások.

A jövő

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Ahogy 2006. óta minden évben, jövőre is ráteszünk még egy lapáttal az eddigiekre. Első Hungexpós rendezvényként nagyon sokat tanultunk ebből a három napból, ami idén nem volt tökéletes, jövőre igyekszünk még jobban kiköszörülni. Rengeteg kisebb hiba volt a rendezvényen, amit leginkább csak a visszajelzésekből tudunk: sokan nem találták meg a pavilonokat, esetleg csak az egyiket, volt aki a drift pályát kereste, volt aki a színpadot hiányolta; de volt olyan is, aki a Hungaroringen kereste a rendezvényt – nos ha ezzel nem is tudunk mit kezdeni, a megfelelő kommunikációra sokkal többet fogunk fordítani 2009-ben.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A nagy érdeklődésre való tekintettel, a jövő év minimum a 20.000 m2-es A pavilonnal, valamint mellette még egy kisebb pavilonnal fog indulni, így a show területét legalább a duplájára növeljük majd. Rengeteg külföldi megkeresést kaptunk, mindemellett számos gyártó az idei történéstől tette függővé, jövőre kivonul-e a mi rendezvényünkre is. Büszkén jelenthetjük ki, hogy a show visszhangja nemzetközi szinten is nagyon pozitív, a külföldiek maximálisan elégedettek voltak, ráadásul nagyon jól érezték magukat, jövőre pedig számos új európai céggel és autóval egyetemben, még nagyobb volumenben képviseltetik majd magukat Magyarországon is. A Tuning Show 2008. színvonalát a külföldi kiállítók és több meghívott nemzetközi médium képviselői is a Párizsi Tuning Show szintjére taksálták, ami úgy gondolom, nem kis elismerés sem nekünk, sem a hazai autósoknak és vállalkozásoknak – még akkor sem, ha mindebben azért van némi túlzás.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Jövőre viszont felnövünk a feladathoz: a cégek mellett sokkal több, nagyon brutál vendég autónk lesz külföldről, itthonról is igyekszünk mindenkit felkutatni és meginvitálni, akinek igenis a rendezvényen van a helye. Mindez természetesen nem csak rajtunk áll, hiszen idén is sokan voltak, akik nem készültek el, vagy nem tudtak eljönni. Jövőre a drift pályát is kibővítjük, így látványosabb bemutatókra, valamint új programokra is számíthattok majd. Új, még látványosabb és még tüzesebb programmal, valamint újabb lányokkal érkezik a FUEL csapata jövőre is, aki tehát lemaradt róluk idén, még bőven pótolhat.

Ami pedig a Halálos Iramban autókat illeti: a mostani széria, több mint valószínű, hogy utoljára járt nálunk – van egy-két meglepetésünk ezen a téren is ;)

C’ya in 2009!

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Galéria képeink elnevezése még folyamatban! Amennyiben töltöttél fel képeket, videót, küldd el nekünk, vagy írd meg kommentként, és belinkeljük!