A Tököli Gyorsulási Futam soron következő versenyére mindössze június 24-ig, Szent Iván éjjelének szombatjáig kell várni. A nyári napforduló napján ugyanis újra felbőgnek a dragsterek a tököli reptéren.

Ha az időjárás engedi, végre optimális körülmények között láthatjuk a dragstereket versenyben. Müller Sándor a jó időben, forró aszfalton megdönti a 9.4 másodpercet. Heinz Schenk is mindenképp megjelenik a Chevy Camaróval, nehogy azt higgyük, hogy nem mer kiállni a Nova és Sándor ellen. És érkezik 3 titkos meglepetés autó is, mely MüllerDragot szeretné megfosztani a címétől. Hogy ki és mi, azt csak azok láthatják, akik kijönnek Tökölre.
A verseny tehát egyre fokozódik, azon időeredmények melyek 2 hete még dobogós helyezést jelentették, azok mára semmit nem jelentenek.

Az új versenyzők mellett új kiállítók emelik majd ezen a forró nyári napon és éjjelen a rendezvény színvonalát. Ráadásul itt tartja nyári találkozóját a Mitsubishi Eclipse rajongók tábora, de rally versenyzők, és az Xtrame rally nevezőinek részvétele is várható. Június 24-ei versenyünk ugyanis az Xtrame Rally végállomása is egyben, tehát aki kíváncsi a verseny végkifejletére, az 16 órától számíthat arra, hogy egyedi autók tömkelegét láthatja a gumifüstölő aréna helyén. Ezek mellet folytatódik a nagysikerű szlalomverseny, és sor kerül a Carstyling Show n’ Shine következő, negyedik fordulójára. A napsütés garantált, így a szervezők napernyősorral és megújult külsejű Profi parkolóval is készülnek. Új szolgáltatás a sétarepülés repülőgéppel - 4500 Ft ellenében egy 10 perces utazást kap mindenki Budapest és Tököl felett. A rendezvény sztárvendégei az Airport együttes, Lola, és a Vision, akik szintén beszállnak a versenybe. Ezen a forrónak ígérkező napon a REDBULL, és a Theodora sok sok ajándék üdítővel készül a látogatók részére, és hogy a versenyzők se maradjanak ki, az amatőrök első 100 nevezője ajándék DVD-t, a maradék 150 futam.hu matricát kap szintén ajándékba!


A Carstyling.hu éves szépségverseny új fordulójának fődíját és különdíjait - a szokásos legszebb 10 autó díja mellett - a hétvégén az ENGINE & EXHAUST irányvonalának megfelelően osztjuk ki. A zsűrizésnél fő szempontot ezúttal a motortér beépítése/optikája, a kipufogó egyedisége és beépítési minősége, és nem utolsósorban a hangja jelenti. Szeretettel várunk tehát minden átépített autót és tulajdonosát az új megmérettetésen!

A negyedik forduló: ENGINE & EXHAUST COMPETITION


A forduló támogatója:

A Supersprint Inc. 1955-ben alakult és azóta piacvezető a kipufogórendszerek gyártása területén. Hagyományosan jó minőségű és teljesítményű berendezéseket készít. A termékek skálája az országúti kategóriáktól a verseny kategóriákig terjednek. Katalizátorokkal, cserélhető hangtompítokkal kombinálva a rendszerek kimagasló teljesítményekre képesek.

Nyeremények:

CAR OF THE SHOW: 30.000 Ft értékű SUPERSPRINT vásárlási utalvány

TOP OF CATEGORY: 5 db SUPERSPRINT vásárlási utalvány 10.000 Ft értékben

TOP 10 CAR OF THE SHOW: 10 db Auto Mobil autóápolási csomag


A megújult szabályokról részletesen olvashatsz ezen az oldalon!

Sokak kérésének eleget téve, az alábbi programfüzetet közöljük, illetve a szervezők további információs táblákat helyeznek el a pálya területén.

Kánikula esetén +1 óra eltolódás várható!

Tervezett Programok:

~12:00 Kapunyitás
12:15 – 13:15 Autók edzés
- 12:30 Drag Futam
13:20 – 14:10 Motoros edzés (min. 30 motor)
- 13:30 Drag Futam
14:15 – 15:15 Autók edzés
- 14:30 Drag Futam
15:20 – 16:00 Motoros edzés
- 15:00 Roncsderby
- 15:30 Drag Futam
16:05 – 17:05 Autók edzés
- 16:30 Drag Futam
- 16:00 Szlalomverseny díjátadó
17:10 – 17:40 Motoros edzés
- 17:30 Drag Futam
17:50 – 19:00 Autók edzés
- 18:30 Drag Futam

~19:00 Amatőr kategória döntője (legjobb 8 időeredmény alapján)
20:30 Carstyling szépségverseny eredményhirdetés
~20:00 Dragster kategória döntője, és motoros döntők
~21:30 Profi versenyzők döntője
~22:30 Díjkiosztó

Szlalomverseny nevezési határdió: 14:00
Xtreme Rally versenyzőinek érkezése: ~16:00
Gyorsulási verseny nevezési határidó: 17:00
Autószépségverseny nevezési határidó: 18:00

A belépőjegy 1500 forint/fő, 12 év alatt és 70 év felett a belépés ingyenes.

Akiknek még több információra van szükségük, azoknak a www.futam.hu és a 0036/70 522 0016-os infoline tud segítséget nyújtani.