Az elmúlt két év nem túl szerencsés időjárása - és főleg időjárás előrejelzése - után, idén végre igazi tavaszi nap várt minden autóst, aki kilátogatott hazánk egyik hagyományszerűen legnagyobb autós összeröffenésére, a Balaton északi partjára.

A Kisfaludy strand parkolójában megrendezésre kerülő Balatonfüredi Tuning Találkozónak évek óta állandó látogatói vagyunk mi is, az AMTS-t követően hagyományszerűen ez az első nagyszabású autós összejövetel, melyre országos szinten megmozdulnak hazánk átépített autói és klubjai. 

A parkolóban, valamint a hozzá tartozó jókora zöld területen számos újítás történt az eddig látott felálláshoz képest. A szervezők elég alaposan átrendezték a helyszínt: a találkozónak ezúttal is remek atmoszférát teremtő Happy DJ's Team installációja a rendezvényterület átellenes végére került, míg helyüket a hangnyomásverseny autói vették át, valamennyire tehermentesítve ezáltal az aszfaltozott parkolókat.

A szépségverseny sátra, valamint helyszíne szintén új helyre, a hangosítás közelébe költözött, így a füves placc eddig mindig túlterhelt kapuja - és annak környéke - is fellélegezhetett. Ami a helyén maradt, az a gokart-pálya volt, ide viszont új programként freestyle motocross bemutatót szerveztek. Az e célból felépített rampa árnyékában került sor az elmaradhatatlan szexi autómosásra, mindezt részben kombinálva az előbbi programmal.

Összességében minden változtatás a rendezvény előnyére vált, sokkal rendezettebbnek tűnt így a parkolás, valamint jobban egyensúlyban volt az egyes programok elhelyezkedése is a területen.

Felhozatal terén a már megszokott sémát követhettük nyomon: Balatonfüred legalább annyira klubos, mint tuning találkozó, igen nagy számban érkeztek különböző autós csoportosulások is, nem feltétlenül átépített gépekkel. Na és persze ott voltak a hifire kihegyezett vasak is, melyek a hangnyomás versenyt vették célkeresztbe.

A terület idén is igen hamar megtelt járművekkel, örömmel fedeztünk fel több társulást is az AMTS felhozatalából, így - a teljesség igénye nélkül - a DF Tuning, a Móvár Cars, a NO1 Squad, vagy a Magyar Autótuning Szövetség csapatát. A rendezvény remek, piknikes hangulatban telt, az autósok közül nagyon sokan grilleztek - vagy csak simán napoztak - a kora nyári melegben. A nap előrehaladtával egyre több pólóra barnult résztvevővel lehetett összefutni :)

Az autók, valamint a látogatók száma a szép idő ellenére mintha kissé kevesebbnek tűnt volna a tavalyinál, persze mindez könnyen betudható az optimalizált elrendezésnek is. Annyi biztos, hogy a korábbi évekről ismerős parkolási káosznak nyomát sem lehetett látni idén.

A rendezvényt szokás szerint az erdményhirdetés, valamint a tombola zárta, melynek ajándékaihoz mi is hozzájárultunk. Összességében idén is egy remek napot töltöttünk Füreden - ezúton is nagy köszönet illeti a szervezőket a meghívásért - és már lehet készülni a csapat következő mutatványára, melyre ismét a másik nagy hazai tó partján, Velencén kerül majd sor.

További részletek a galériában!