A harsány megoldásairól híres Mansory legutóbb egy meglehetősen visszafogott karosszériacsomaggal állt elő a Bentley Continental GTC-hez. Mostani munkájuk, a felturbózott Lamborghini Huracan azért jóval látványosabbra sikerült.

A német luxustunerek megnövelt légbeömlőkkel és módosított hűtőráccsal ellátott első lökhárítót, küszöbtoldatokat, új visszapillantó-házakat, egyedi tízküllős, feketére fényezett alufelniket, masszív diffúzorral kiegészített hátsó kötényt valamint brutális hátsó szárnyat illesztettek a gyári elemek helyére. Mindegyik alkatrész szénszálas műanyagból készült.

Természetesen az utastér sem maradt érintetlen, a Mansory vörös és fekete bőrrel borította az üléseket illetve az ajtókat, a középkonzol és a műszerfal pedig vörös színű díszítőelemekkel gazdagodott.

A bodykiten és az utastér áthúzásán túl a Huracan új turbófeltöltőt, kipufogórendszert, szívócsöveket, üzemanyag-befecskendezőt valamint áthangolt motor és váltóvezérlést is kapott. Az erőkúra nyomán a talján fenevad 5.2 literes V10-es erőforrása 602-ről 838 lóerősre hízott, maximális nyomatéka pedig 780 Nm lett, amely 5.300-as percenkénti fordulattól áll rendelkezésre.

A Mansory csomaggal súlyosbított Lamborghini Huracan a hírek szerint 2.9 másodperc alatt lő ki százra, a végsebessége pedig 330 km/h.